2024. augusztus 23., péntek 6:30-8 óra
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Hálózatmodernizáció és adatbiztonság – Mészáros Attila, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.
A Yettel 2021-ben országos hálózatmodernizációba vágott. Egy friss kutatás pedig rávilágított, hogy bár a többség fontosnak tartja az adatbiztonságot, a válaszadók jóval kisebb hányada használ bármiféle adatvédelmi megoldást.
ARANYKÖPÉS: John Milton, angol költő, politikus
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el az IP-tudatos vállalkozások – Lábody Péter, az SZTNH jogi elnökhelyettese.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó KKV-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal.
PIACI HOTSPOT – Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
Jó beszálló lehet a mostani részvénykibocsátás a Credit Swissnél. Amúgy épp hatékonyságán igyekszik javítani Svájc második legnagyobb bankja. Kérdés, tud-e tanulni a múltból és talpra tud-e állni?
Az Elon Musk féle Neuralink az első agyimplantátumokat dobna piacra, ami súlyos betegségek kezelésére lenne alkalmas. Musk ebben hisz. A fogyasztók viszont szívesen látnának egy Tesla fejlesztette telefont. Ennek lehetőségét ennek hallatán Musk sem zárta ki.
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
IT ROVAT: Az orosz-ukrán kiberháború érdekességei
Az ukránbarát Team OneFist azt állítja, hogy az általuk Operation OrcNet-nek elnevezett műveletben feltörte az orosz Sztaroszubhangulovo (Старосубхангулово) település fő router-ét. A router-en keresztül pedig egy meglehetősen érdekes és kiterjedt hálózatot találtak.A hálózathoz több mint 54 000 végpont csatlakozik 106 országból. A legtöbb amerikai és kínai (10 271 és 4 151 db). Ugyanakkor 91 végpont Magyarországot is képviseli.
Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
A villamosenergia-igény folyamatosan nő, a növekvő és új igényeket viszont a meglévő elosztóhálózatok már nem, vagy csak részben és lassan képesek kiszolgálni. Ilyen körülmények között adódik a kérdés, milyen alternatív megoldások lehetségesek, amelyek kiválthatják a drága és körülményes hálózati áramfogyasztást.
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
IT ROVAT: Fizessenek a tartalomszolgáltatók, ha már nagyrészt ők használják a hálózatokat – Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS – Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Íme az év tortája: a Huncut szilva herceg – Karikó Orsolya, a nagykőrösi Vanília & Gelarto cukrászda cukrásza
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
XYLEM: Milyen állapotban van a víziközmű infrastruktúra itthon?
Mennyire tekinthető teljesnek Magyarország vezetékes vízzel való lefedettsége? Milyen állapotban van a víziközmű infrastruktúra itthon? A technológia hogyan tud segíteni abban, hogy kevesebb legyen a gond a hálózattal?
Török Balázs, a Xylem Water Solutions Magyarország Kft. területi értékesítési vezetője
Videó:
Hang:
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Kezdjük el zárni az évet!
Ha egy vállalkozás el akarja kerülni az év végi zűrzavart, időt, energiát és pénzt akar megtakarítani, és nem akar lemaradni a jó lehetőségekről, akkor érdemes az évzárást már októberben-novemberben megkezdenie. De a Szilvesztert semmiképpen nem szabad megvárni.
Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS – Walt Disney
FUTÓMŰ: Az európai autókereskedői hálózat átalakulása
Egy tanulmányban vizsgált 10 legnagyobb autóipari cég az első 9 hónapban 96 milliárd euró nyereséget értek el, ami több, mint a 20 legnagyobb cég egy év alatti teljesítménye a Covid előtti időkben. Ha ilyen jók az eredmények a gyártás oldalán, akkor miért változik a kereskedelem?
Várkonyi Gábor, autós szakértő
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
A Vodafone után a Telekom is elindította mobilhálózatán a kereskedelmi 5G-szolgáltatást, miután megszerezte az ehhez szükséges frekvencialicenceket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság értékesítési eljárásán.Részletek
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Sorra érkeznek a panaszok: lehalt az eKréta, nem megy a Canvas. Elérhetetlen a miniszterelnök csatornája egy fontos bejelentésnél. Figyelmeztet az NMHH a felelős internethasználatra.Részletek
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Egyre több ágazatot súlyt koronavírus-járvány okozta gazdasági kár: bár a palackozott vizeket nagy mennyiségben vásárolja fel a lakosság, azért a gyártók egyre inkább aggódnak. Hogy miért? Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója mondta el. A járvány távközlési hatásai sem elhanyagolhatók: bírni fogja a távközlési infrastruktúra a terhelést? Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója válaszolt kérdéseinkre.
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS