Ha van értelme a demokráciának és az alkotmányosságnak, akkor kimondottan azért, mert keretek közé szorítja a politikai cselszövést.
AutoWallis, Hello Balaton!
Erős hetet tudhat maga mögött az AutoWallis
A társaság bejelentette, hogy felvásárolják a Renault Hungáriát portugál partnerükkel közösen, 2021-es rekord árbevételükről és eredményükről számoltak be, valamint hírek érkeztek a szlovén Avto Aktiv akvizíció zárásáról is.
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: 90 éves lenne Antall József, egykori miniszterelnök
ÉP TESTBEN:
Várnak a Balaton-felvidék valódi kihívással kecsegtető tanúhegyei, a vulkáni nedűt jelentő szőlőtőkék domboldalai, s azok a rejtett ösvények a környéken, melyeken terepfutó-verseny még nem járt. Igyekeztünk kreatívak lenni az útvonalválasztáskor, hogy boldogan köszönhess be Te is: Hello Balaton!
Tolnai Balázs, a Túrafüggő túrablog alapítója, szerkesztője, túravezető
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Osvát Ernő
A világ leglassúbb folyamata: az érzés megváltoztatása a gondolat által.
Isaac Asimov
Az intelligens és jól fogalmazó ember előnyhöz jut azzal szemben, akinek ugyanúgy igaza van, csak történetesen primitív, zavart vagy ijedt.
Munkavállalók, aranyköpés, szoftver oltalom, Hotspot
HR PERCEK: Mire számíthat mostanában egy munkavállaló?
Milyen lehetőségek vannak, mire kell, lehet számítani most egy kiválasztásnál, ha jelölt vagy
ukrán menekültekkel feltölthetők az üres állások? ez is foglalkoztathatja elsősorban a munkaadókat….de érdekes lehet a munkavállalóknak is, mennyire jelent/jelenthet konkurenciát rájuk nézve
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató
ARANYKÖPÉS: Isaac Asimov orosz származású amerikai író
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Szoftverek oltalom alatt
Míg Amerikában lehet szabadalmaztatni egy szoftvert, addig Európában nincs meg ez a lehetőség. De akkor hogyan védhetik meg az innovációikat az IT cégek? Milyen oltalmak állnak rendelkezdésükre? Kérdés, hogy használják-e a cégek amit lehet? Ezen kívül a kutatás-fejlesztés során számos adókedvezmény van, amit szintén nem használnak ki, mert nem is tudnak róla, hogy amit csinálnak, az K+F.
Dr. Gondi Anilla, ügyvéd, a Jalsovszky Ügyvédi irodától
PIACI HOTSPOT:
Starbucks felfüggesztette a saját részvény vásárlásait;
Elon Musk 9,2%-os részt vásárolt a Twitterből;
a JetBlue megvenné a Spirit Airlinest;
Kababik József, üzletkötő
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Örkény István
Élet és halál kérdése, hogy az ember húsz és harminc közt mit olvas. Ezt nekem is megmondták, mikor húszéves lettem, de én sem hittem el.
Lexus és NAP vágta
Fél éve nyitott a Lexus Pest szalonja a Schiller Autó Család újpesti telephelyén
Hogy jött a Lexus márka felvétele a Schiller Autó Család számára?
Hol, mikor nyitott meg a Lexus Pest szalonja?
Milyen eredményeket sikerült elérni a nyitás óta?
Milyen különlegességekkel találkozhat az, aki belép a szalonba?
Milyen újdonságok várhatóak idén a Lexustól?
Hogyan áll a Lexus az elektromos autózáshoz, mi a terve?
Mennyire érinti a Lexus modelleket a chiphiány?
Schiller Márk, Schiller Autó Család stratégiai- és marketing igazgató
ARANYKÖPÉS: Örkény István, magyar író
NAP NYRT: Mi áll az elmúlt napok élénkülése mögött?
A NAP Nyrt-vel kapcsolatban negyedéve beszélgettünk utoljára, azóta 3 fontos dolog történt a cég életében.
Vadas László, a NAP Nyrt. Igazgatóságának Elnöke
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Spiró György
Minden válságban a közepes gazdaságok mennek tönkre. A fejlettek kivédik, a fejletlenek észre sem veszik.
Közelgő francia elnökválasztás, aranyköpés, amerikai piac
ADÓVILÁG: A francia elnökválasztás adójogi hatásai
Az államfő-elnökjelölt a franciák vásárlóerejének javítására a fizetésből élőknek 6000 eurós adó- és járulékmentes prémiumot ígért idén nyártól, a nyugdíjasoknak a minimálbér 1100 euróra emelését, valamint 50 ezer ápolói munkahely kialakítását az ellátásra szoruló idős emberek támogatására.
Mindezek finanszírozására nem létezik varázspénz – hívta fel a figyelmet Emmanuel Macron, kizárva az adóemelést és az államadósság növelését. Többet kell dolgoznunk, de mindenekelőtt tovább kell dolgoznunk, mert tovább is élünk – mondta az államfő, aki már korábban bejelentette, hogy 2032-ig 65 évre kívánja emelni a nyugdíjkorhatárt.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A francia elnökválasztás politikai következményei
A felmérések szerint továbbra is Emmanuel Macron jelenlegi államfőnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, de a különbség a 3 százalékos hibahatárra csökkent közte és a második helyre jelzett Marine Le Pen között, s a második fordulóban a jelenlegi államfővel szemben – akinek 53 százalékot jeleznek a legfrissebb közvélemény-kutatások – a szuverenista jelölt 47 százalékot érne el, ha most tartanák a voksolást, miközben egy hete Emmanuel Macron még 12 százalékkal vezetett.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Spiró György, Kossuth-díjas magyar író, költő
BEFORE THE BELL:
Heti tőzsdei kilátások Amerikában. Túl vannak a háborús sokkon, de korai lenne fellélegezni, hisz az infláció magas, a nyersanyagok ára az egekben. Jönnek az első negyedéves jelentések, kiderül, hogy bírták a kihívásokat. Az inverz hozamgörbe is terítékre kerül, mivel gyakorta jelez komoly gazdasági recessziót. Céges hírek is vannak.
Constellation Brands söripari cég szép növekedést vár és összeolvadhat a Monster energiaital gyártóval. Az Alibaba a kínai és az amerikai szabályozók megoldották a könyvvizsgálói vitájukat, ami csökkentheti a kockázatokat.
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS
Otto von Bismarck
Sohasem hazudnak annyit, mint választás előtt, háború alatt és vadászat után.
- « Előző oldal
- 1
- …
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- …
- 182
- Következő oldal »