Millásreggeli - a gazdasági muppet show

Gazdaság, pénzügyek, közélet érthetően - plusz egy csipetnyi humor

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Békáosz, forint, szakadás

2020-04-02

Áron és Ferenc, napján, valamint az autizmus világnapján köszöntöttünk minden hallgatót. Az Autisták Országos Szövetsége, idén is csatlakozott a Ragyogj Kéken Kampányhoz, erről is szó volt. Aztán lapszemléztünk, majd piaci helyzetkép következett. Budapesti híreink között először arról volt szó, hogy már kedden, az első reggel kudarcba fulladt a szombati menetrend, tömegek lettek néhány ritkán járó buszon és a metrón is. Ma reggel hasonló helyzetről számoltak be többen is. Aztán: 370-ig hagyta gyengülni a forintot az MNB, majd kamatot emelt – vége az extrém lazaságnak? Kolba Miklós, az ING Bank treasury vezetője mondta el a részleteket. Beszakadt az ingatlanpiac, töredékére esett a tranzakciószám. Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője számolt be az adatokról. Majd, megnéztük milyen is volt a March Madness a tőzsdéken. Jónap Richárd, Accorde Alapkezelő Zrt. portfólió menedzser hozott adatokat.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/04/MillasReggeli_20200402_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: bkk, bkv, forint, ingatlan, ingatlanpiac, kamat, lakáseladások, march madness, mnb, tömegközlekedés, tőzsdei zuhanás

Természetfilmek, tőzsdenyitás, Zsiday

2020-04-01

Szuperzöld rovatunkban többek között említést tettünk a Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika alkotópáros által készített természetfilmek ingyenes elérhetőségéről. Három korábbi alkotásukat, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát a Youtube-on lehet megtalálni és élvezni. Tőzsdei összefoglaló a nyitást követő percekről Deák Dávidtól, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjétől. Maradék időnket Zsiday Viktorral, befektetési szakértővel, a Citadella Alap kezelőjével töltöttük. Kérdeztük tőzsdékról, recesszióról, a gazdaságok újraindíthatóságáról, forintról.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/04/MillasReggeli_20200401_0900.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: forint, recesszió, részvény, szuperzöld, természetfilm, tőzsde, tőzsdenyitás, zsiday viktor

Karanténlét, Xiaomi, mobilprocik

2020-04-01

Fejben kell tudni helyrerakni a dolgokat! Ezt Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató tanácsolta HR percek rovatunkban. Beszélgettünk home officeról, a gyerekek otthoni tanulásáról, a munkavállalók távmunkához való viszonyáról. Mobilózis rovatunkban két témát beszéltünk át Fekete Gáborral, az iFater.net egyik apukájával. Az egyik arról szólt, hogy a Xiaomi legyűrte eladásban a Huaweit. A másik pedig arról, hogy jönnek a mobilprocik a laptopokba.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/04/MillasReggeli_20200401_0800.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: hr percek, huawei, karanténlét, laptop, mobilózis, xiaomi

Fuvarozási helyzet, online piacterek

2020-04-01

Hiába április 1., nincs ma bolondozás. Van lapszemle, tőzsdei összefoglaló, meg Budapest, te csodás rovat. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkárát pedig arról kérdeztük, hogy a karanténkáosz után most akkor mehetnek a kamionok, nincs veszélyben az ellátásbiztonság, van-e elég sofőr. A kkv rovatot követően Palocsay Gézát, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatóját hívtuk, hogy megtudjuk: ki milyen lépéseket tesz a külföldi piactereken a jelenlegi helyzetben?

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/04/MillasReggeli_20200401_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: e-biznisz, kamion, közúti árufuvarozás, online piacterek, sofőr

Auguszt, szárnyalás, virtuális tárlat 

2020-03-31

150 éve nyitott az Auguszt cukrászda – az Auguszt család pedig nem összekeverendő az Augusz családdal, derült ki Mesél a múlt rovatunkban, melyben Katona Csaba, történész számolt be a minap 150. évfordulóját ünneplő híres budai cukrászda és a tulajdonos dinasztia történetéről. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője hozott jó híreket a szárnyra kapott budapesti parkettről. Kult rovatunkban pedig virtuális sétát tettünk a Szabadjáték / Képzőművészeti szalonban a Műcsarnokban. Szurcsik József, festőművész, képzőművész, a tárlat kurátora mondta el, hogy miért fontos a tárlat és hol lehet bejárni.

 

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200331_0900.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: Auguszt, cukrász, dinasztia, kult, műcsarnok, tárlat, tőzsdenyitás, virtuális

Tettek mezeje és giga mentőcsomag

2020-03-31

Lépjen mindenki a tettek mezejére! Ezt javasolja Endrei-Kiss Judit, Telenor Magyarország Zrt., HR vezérigazgató-helyettese, akivel arról beszélgettünk, hogy egy multi cég HR vezetőjeként hogyan látja a kialakult helyzetet. Mit tehetnek a hasonló nagyvállalatok és mit tehetnek kisebb vállalkozások saját erejükből, saját keretek között? Hogyan lehet otthon dolgozni, és hogyan viseljük jól az izolációt? Ez is szóba került. Ezen múlik, hogy vészeljük át a válságot: jövő héten jön a giga magyar mentőcsomag. Hogy mi lesz benne, azt nem tudjuk, de hogy minek kellene, arról vannak ötleteink. Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője osztotta meg az övéit.

 

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200331_0800.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: cselekvés, gazdasági mentőcsomag, járvány, Karantén, multi, Tettek, válság

Bevásárlóutcák, stablecoinok, áramfogyasztás

2020-03-31

Március utolsó napján köszöntöttük az Árpádokat, elmondtuk a fontosabb évfordulókat, eseményeket és lapszemléztünk, majd a jól sikerült kínai adatokra reagáló tőzsdékről számoltunk be. Sajnos a legnépszerűbb bevásárló utcák vállalkozásai csődközelben vannak. De mit javasol az érdekképviselet, mit lehetne tenni? Antal Attila, a Bevásárló- és Tematikus Utcák Nonprofit kft. (BUM) igazgatója mondta el. Hasítanak a stablecoinok, lehet, hogy új menekülőeszköz született? A WHO tech multikkal  működik együtt a koronavírus ellen. És itt a biometrikus kriptopénz… Erről volt szó Kriptopédia rovatunkban, Debreczeni Barnabás, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítója mondta el a részleteket. 93 ezer háztartás teljes villamosenergia-igényét fedezik a METÁR pályázat nyertesei, illetve zuhan az áramfogyasztás a járvány miatt. Cégenergia rovatunkban pedig erről beszéltünk.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200331_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: áramfogyasztás, bérlő, Bevásárlóutca, stablecoin, üzlet, válság

Segítő AI, tőzsdenyitás, járvány és kertészet

2020-03-30

Heuréka élmény rovatunkban izgalmas és sajnos aktuális kérdést feszegettünk: hogyan segíti az AI a pandémiás helyzetet? Megnéztük azt is, hogy milyen hatása van a járványnak a gépi tanulási algoritmusokra. Mindebben jelentős szerep hárult Kiss Gergelyre, az Attrecto Zrt. alapítójára, vele beszélgettünk. Tőzsdét nyitottunk Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. Az óra végén Mihálovits Gazda Megyeri Szabolcs kertészmérnököt, a Belváros főkertészét arról faggatta, hogy mMilyen hatással van a járvány, az ország leállása a kertészetekre.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200330_0900.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: AI, gépi tanulás, heuréka-élmény, kertészet, mesterséges intelligencia, tőzsdenyitás

Gabon és Hotspot

2020-03-30

Adóvilág rovatunkkal ma továáb kalandoztunk Afrikában. Gabonról Gerendy Zoltánnak, a BDO Magyarország ügyvezetőjének, adótanácsadó partnerének és Feledy Botond külpolitikai szakértőnek köszönhetően tudtunk meg többet. Piaci Hotspot rovatunkba Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szállított friss információkat részvényekről.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200330_0800.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: adóvilág, gabon, piaci hotspot, részvény

Bringa, petíció, recessziós adatok

2020-03-30

A szokásos körök után lapszemléztünk, majd tőzsdéztünk. Budapest, te csodás rovatunkban a kerékpározás jövőjéről, valamint a főváros és Ferencváros járványügyi intézkedéseiről szóltunk. Palócz Évával, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatójával beszélgettünk egy felhívásról, amit azért írt alá több mint 200 közgazdász, mert eddig csak minimálisan nyúlt a zsebébe a magyar állam. Milyen legyen a nagy magyar gazdasági mentőcsomag? Erről volt szó. Heti kitekintő rovatunkban Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője figyelmeztett arra, hogy a héten jönnek az első adatok, amelyekből talán jobban megbecsülhető, mekkora recessziót okoz a koronavírus.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200330_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: gazdasági mentőcsomag, kerékpározás, közgazdászok, makroadatok, petíció, recesszió

  • « Előző oldal
  • 1
  • …
  • 451
  • 452
  • 453
  • 454
  • 455
  • …
  • 688
  • Következő oldal »
  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2026 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!