Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Zeneipar, elektronikai piac, újrahasznosítás

2022-02-22

Névnapok, események, híres születésnaposok.

LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.

BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor. Elkaszálta a bíróság a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyét, tegnap volt az idegenvezetők napja, ingyenes túrák indulnak Budapesten. Jó sok pénzt lehet összeúszni a vízes vb-n.

ÉBRESZTŐ TÉMA: A zenészek harmada kereshet más megélhetést – megjelent a ProArt Zeneipari Jelentés. A zenészek többségének kevesebb mint felére csökkent a zenei tevékenységből származó bevétele. Egy 2021-es felmérés szerint az előadóművészek közel harmada hagyhat fel a hivatásszerű zenéléssel. Már egyértelműek a koncertmentes időszak hatásai a magyar zeneiparban.  dr. Horváth Péter, a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója.

GfK: Mi befolyásolta a műszaki elektronikai piacot 2021-ben? – kutatás 2021 egy kivételes év volt, amely számos kihívás elé állította az iparágat. Ennek ellenére a műszaki elektronikai cikkek hazai piaca közel 840 milliárd forintot produkált, amely 7,8 százalékos értékbeni növekedést jelentett. Sztupár Andrea, a GfK Hungária ügyvezetője.

3R: Újrafelhasználás, újrahasznosítás.  Mit lehet kezdeni a használt Covid-tesztekkel? Egy brit kertész zseniális dolgot eszelt ki. Van már olyan Levi’s, ami teljesen zöld.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2022/02/JazzyRadio_2022-02-22_06_OK.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: 3r, elektronika, gfk, jogdíj, koncert, műszaki cikk, proart, zene, zeneipar, zenész

Vaksötét koncert

2021-08-03

BUDAPEST, TE CSODÁS: Vaksötét koncert: átélheted, milyen vakként egy csodálatos koncert

Vaksötétben lép fel Szalóki Ági és Németh Juci. Amikor elveszítünk egy érzéket, az felerősíti a többit. Az érzékelés működésének elvesztésén alapuló izgalmas kísérletnek adnak teret a Bodor Tibor Kulturális Egyesület zenei estjei.

Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke

Videó:

Hang:

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/08/Vaksotet-koncert.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Budapest Címkék: érzékelés, koncert, vak, vaksötét

Vaksötét koncert, rekordösszegű lakáshitel, szárnyaló lakásfelújítási kedv

2021-08-03

Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Vaksötét koncert: átélheted, milyen vakként egy csodálatos koncert – Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke. ÉBRESZTŐ TÉMA: Júniusban ismét rekordösszegű lakáshitelt folyósítottak a hitelintézetek Magyarországon – Forrás Dávid, a bank360.hu szakértője. MASTERPLAST: Csúcson a lakásfelújítási kedv – Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/08/MillasReggeli_20210803_0645_OK.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: hitelintézet, koncert, lakásfelújítás, lakáshitel, rekord, vak

Zenész vagy? Menj el dolgozni!

2021-02-12

„Zenész vagy és nincs munkád a vírus miatt? Miért nem mész el dolgozni?”, „Végezz rendes munkát!”, „Eddig dőzsöltél! Most ne sírj!” – ilyen, és hasonló kommentekkel van tele a közösségi média, ha valamelyik zenész arról ír, hogy a koncertek, a fellépések hiányában megszűnt a bevételük. Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/02/08-BAJBAN-A-ZENESZEK-Miert-nem-mesz-el-dolgozni_audio.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Kult Címkék: artisjus, előadóművészet, jogdíj, koncert, zene, zenész

Biztos nem tapsolják vissza 2020-at – Komoly bajban a zeneipar

2020-07-31

A kormány közölte: járványvédelmi okokból augusztus 15. után sem engedik az 500 főnél nagyobb rendezvények megtartását. Ez azt jelenti, hogy elmaradnak a nagy fesztiválok, helyettük garázskoncertekkel és állami támogatással kell beérniük a zenéből élőknek. Meg azt is jelenti, hogy komoly nehézségekkel kell szembenéznie az ágazatnak.

Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/07/Zeneipar_20200731.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Kult Címkék: fesztivál, fesztiválipar, koncert, válság, zeneipar

Moholy, tőzsde, T9

2020-07-21

Mesél a múlt: 125 éve született Moholy-Nagy László – Katona Csaba történész. Tőzsdenyitás Deák Dáviddal, az Equilor Befetetési Zrt. üzletkötőjével. Kultmogul rovatunkban beszélgettünk a fesztiválok, koncertek helyzetéről, valamint egy új kulturális közösségi térről, a T9-ről.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/07/MillasReggeli_20200721_0900.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: fesztivál, Katona Csaba, koncert, kultmogul, mesél a múlt, Moholy-Nagy László, T9, tőzsdenyitás

Friedrich Hölderlin, kultúra karanténban

2020-03-17

250 éve, 1770. március 20-án született Friedrich Hölderlin, német író és költő, egy elfeledett zseni. Katona Csaba történésszel beszélgettünk róla. Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a tőzsdék nyitást követő állásáról. Zsoldos Dáviddal, a Papageno magazin alapító ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogy mi lesz a kultúrával karantén idején, mi lesz a művészekkel és a művészetekkel.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/03/MillasReggeli_20200317_0900.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: Friedrich Hölderlin, hangverseny, Karantén, Katona Csaba, kiállítás, koncert, kultmogul, mesél a múlt, művészet, színház, tőzsdenyitás

Fesztiválozz a természetben!

2019-08-14

Sátrazás, túrázás, tekerés, evezés, zöld és öko foglalkozások, este meg koncertek és buli. Kell ennél több? Ráadásul itt, a Dunakanyarban. Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2019/08/Szuperzold-2019-08-14.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Szuperzöld Címkék: evezés, koncert, Magyar Természetjáró Szövetség, természetjáró fesztivál, túra

Hogy muzsikál a magyar zeneipar?

2019-04-25

Globálisan is emelkedő trend mutatkozik a 2000-es évek eleje óta tapasztalható lejtmenet után. Itthon nincs kolbászból, de még kottatartóból sem a kerítés, de pozitív jelek azért mutatkoznak.Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2019/04/Dr_Toth_Peter-2019-04-25.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Közélet Címkék: digitális zene, jogdíj, koncert, lemezkiadó, proart, szerzői jog, zene, zeneipar

Budapest Park és külföldi telefonhívások

2018-11-21

Az egyik legnépszerűbb szórakozóhellyé vált a fővárosban a Budapest Park. Hogy indult a sztori? Hány koncert van egy évben? Nem jelent gondot a szezonalitás? Mi a népszerűség titka? Mit jelent nekik a társadalmi felelősségvállalás? Mit terveznek jövőre? Kólya Dániel ügyvezető igazgatót faggattuk. A roaming után az EU most azon kardoskodik, hogy a külföldre menő hívások ára is csökkenjen. Mobilózis rovatunkban Koi Tamás (hwsw.hu) értelmezi a törekvést.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/11/Millasreggeli_20181121_0800.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: Budapest Park, eu, hívás, koncert, külföldi, kultúra, mobilózis, telefon

  • « Előző oldal
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • Következő oldal »
  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!