Még egy árnyalattal borúsabb hangulat a tőzsdén, még egy kis pöccintés az árfolyamon lefelé és elérhet egy olyan szintre az OTP részvények jegyzése, ami már több mint megfontolandó a beszállásra.Részletek
Csatát nyert a Bitcoin, de a háborúnak még nincs vége
Nagy volt az öröm a kriptodevizákban pörgő befektetők körében pénteken, hiszen a Bitcoin 10% feletti pluszt hozott össze egy hosszú, masszív lejtmenet után. Sokan már a fordulatot látják ebben az emelkedésben, azonban az akadályokból a java még hátravan.Részletek
Egy lemaradt tech papír – Beindulhat-e a 4iG?
Pénteken tőzsdezárás után jelent meg a 4iG harmadik negyedéves gyorsjelentése. Magyarország második legnagyobb informatikai cégcsoportja nagyon erős számokat publikált. A kitűnő teljesítmény alapot adhat a menedzsment azon reményeinek, miszerint a járványhelyzet enyhülésével a cég tőkepiaci teljesítménye is követi majd az üzleti eredményeit. Ezek után kézenfekvő volt, hogy megnézzem a csártot, kiderítendő, mit mutat a kotta.
A piac 370 forintos euróra számít, de közben már a 385-ös is látszik.
Sok elemző hirdeti a 370 forintos euró közelgő eljövetelét. Teszik ezt azért is, mert az MNB utóbbi időben tett próbálkozásai a forint erősítésére csak ideig-óráig hoztak eredményt. Ha egy kicsit is borúsabbá válik a befektetői hangulat, könnyen újra elérhetjük a 370 forint körüli korábbi csúcsot. A rossz hír az, hogy a technikai kép már a 385 forintos jegyzés lehetőségét sem zárja ki.Részletek
További nehéz hetek a BUX előtt
Míg a nyomtatott dollárokkal elárasztott amerikai tőzsdék múlt héten új csúcsokon jártak és a német DAX is csak 4-5 százalékra áll a mindenkori tetejétől, addig a magyar piac a járvány előtti maximumától 25 százalékkal lejjebb téblábol, két évvel ezelőtti értékén. A csárt további esést vetít előre, jobb esetben oldalazást. Emelkedésre utaló jelek még nyomokban sem lelhetők fel.
Most írnom kellene az emelkedés mellett és ellen szóló érveket, de az én módszertanom szerint tényleg semmit nem tudok megemlíteni, ami arra utalna, hogy az indexben masszív emelkedés kezdene kibontakozni. A legpozitívabb forgatókönyvem, hogy a jelenlegi értékéről megpattan a BUX és pár száz, esetleg pár ezer pontot araszolgat felfelé. Egy eséshez már annál több jelzést találtam.
- Az első és legszembeötlőbb, hogy ismét eljutottunk a 34-35 ezer pontos támasz zónához, amit egyszer már leszakított az index, amikor márciusban tetőzött a hiszti, de utána gyorsan fölé keveredett és eddig ott is maradt. Ha ez megint elesik, akkor akár a korábbi mélypontot is megnézhetjük ismét 29-30 ezer pont környékén.
- Az év eleji beszakadás óta a relatív erőt mutató index (RSI) folyamatosan az esést jelző 50-es érték alatt tanyázik. Ahogy azt színes zónákkal is jeleztem, emelkedések idején (zöld) az RSI az 50-es érték felett tartózkodott, míg eső piacoknál (piros) alatta. A vizsgált 6 éves időszakban volt két szivatós rész, amikor oldalazott a piac és az RSI is az 50 körül tekergett (szürke), ezt jó volt elkerülni, mert ilyenkor lehet remekül eldarálni a kereskedési tőkét.
- A BUX a 40 hetes mozgóátlag alatt tartózkodik, ami ráadásul meredeken csökkenő képet mutat, mivel folyamatosan egyre kisebb értékeket vesz fel. Ez eső piacra utal. A 40 hetes mozgóátlag és az RSI kéz a kézben jár és jelzi a bika, vagy medve piacot, jelenleg épp a medvét.
Ezek erős technikai jelek, amelyek medve piacot jeleznek, de még ezekkel együtt sem akarok egyértelműen pálcát törni az esés mellett, mivel akár egy 35-40 ezer pont közötti oldalazást is produkálhat az index a következő hónapokban. Ahhoz azonban innen nagyon gyorsan irányt kellene váltania a mutatónak. Ha ez nem következik be egy-két héten belül (ez egy-két gyertya a csárton), akkor viszont nehéz lesz megúszni az őszt 10 százaléknál kisebb zakóval.
(A szerző rendelkezik BUX short pozíciókkal.)
A cikk szerkesztését a Millásreggeli Kft. tartalomszolgáltató partnere végzi. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a Millásreggeli Kft., illetve a stáb véleményét, vagy hivatalos álláspontját. A Millásreggeli Kft. és a stáb az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.
A Richter most a legmenőbb hazai blue chip
Míg a reálgazdasági folyamatoknál csak álmodozunk egy „V” alakú felpattanásról, addig a Richter árfolyama már rég túl van ezen és most erőt gyűjt egy rekordmagas árfolyam eléréséhez. A technikai kép szerint, ha még egyszer rátámad a 7.000-7.100-as szintre, akkor jó eséllyel át is viszi azt.Részletek
Jók az esélyek egy újabb Bitcoin ralira
A tavalyi év elején Bitcoinban spekulálók megháromszorozhatták a pénzüket. Az év második felében viszont felezett, aki a csúcson vett. Most talán megint a bikáknak állhat majd a zászló.Részletek
Lehet-e 100 dollár az olajár?
A kőolaj árának alapvetően semmi oka nem lenne emelkedni, ha csak a normális felhasználásból eredő kereslet-kínálati viszonyokat vizsgáljuk. Viszont a képet időnként rendre megzavarja valami cirkusz a Közel-Keleten. Most éppen a Kászim Szulejmáni meggyilkolását követően felizzó iráni-amerikai konfliktus miatt lehet aggódni.Részletek
Varjak lakomája lesz a BUX-ból?
Ritkán megjelenő, de időnként annál pusztítóbb következményekkel járó japán gyertya alakzat nyomasztja a BUX további emelkedésében bízó chartistákat. A formáció a „Három Fekete Varjú” nevet viseli.
Mint kopasz fák tetején üldögélő varjak, úgy telepedtek a BUX-ra heti bontású charton azok a fekete japán gyertyák, amelyek miatt el lehet gondolkodni a “Sell in May and go away” stratégián.
Az alakzat lényege, hogy egy emelkedő periódus végén, egymást követő három gyertya legyen fekete, vagyis masszív eladási nyomás alá kerüljön a vizsgált instrumentum. Annál jobb, minél kisebbek a kanócok, vagyis ha a nyitás mindhárom alkalommal a maximum körül történik, a zárás pedig a mélyponton, vagy ahhoz közel.
Kerestem példát arra, amikor az alakzat jól jelezte előre a közelgő esést. A keresést nem úgy kell gondolni, hogy elvetettem tíz nem működő jelzést, mire találtam egyet, ami bejött. A formáció megjelenése – legalábbis a viszonylag megbízhatónak mondható, szabályos alakzat – igen ritka jószág. Ha felbukkan és működik, akkor viszont ez lehet belőle:
Hogy lesz-e ebből a mostani jelzésből esés, és ha lesz, mekkora? Nos, azt nem látni előre, mivel jóslásra a technikai elemzés sem alkalmas eszköz. Mindenesetre jól semmiképp sem néz ki a BUX chartja, ezért a részvények vásárlása most nem feltétlenül a legjobb ötlet. Komolyan aggódni viszont csak akkor kell, ha az emelkedést ötödik éve követő 100 hetes mozgóátlag alá bucskázna az index értéke. Addig viszont van még 2.400 pont.
A cikk szerkesztését a Millásreggeli Kft. tartalomszolgáltató partnere végzi. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a Millásreggeli Kft., illetve a stáb véleményét, vagy hivatalos álláspontját. A Millásreggeli Kft. és a stáb az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.
Túl a húson – a Beyond Meat tőzsdei robbanása
Concorde blog, Jónap Richárd
Már az 1999-es elborult részvénypiaci mánia időszakát idézte meg a múlt csütörtökön a húst helyettesítő alternatív termékeket kínáló Beyond Meat nevű cég elsődleges részvénypiaci kibocsátása. Az első kereskedési napon az árfolyam 163%-kal robbant fel. Az állati eredetű mezőgazdasági termékek helyettesítése növényi alapú alternatívákkal hatalmas növekedésű piac lesz az elkövetkező években három ok (környezetvédelem, könyörületesség és kövérség elkerülése) miatt is. A nagy tőkepiaci kérdés persze itt is az, hogy kínál-e ez a biznisz normális részvénypiaci befektetési lehetőséget, vagy sem.Részletek