Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Robot avatárok, amelyeket emberek irányítanak

2022-06-27

HEURÉKA: Robot avatárok, amelyeket emberek irányítanak

– Ezek a robot avatárok közben tanulnak is, sőt emberi szöveteket is növesztenek rajtuk
– Haptikus visszajelzések (pl. érintés, emberi kézfogás, sőt száj “ingerlés” 🙂 ) VR kesztyűkkel, amik már elérhetőek
– A fentiek implikációja a VR, metaverzum térre és az etikai és kiberbiztonsági kérdések is előkerülhetnek

Egy érdekes aktualitás: nemrégiben első alkalommal irányítottak teljesen az IIT (Olasz Műszaki Intézet) munkatársai 300 km távolságból egy iCub3 robotot, ami (aki?) Velencében vett részt egy kiállításon, a saját lábán!

Japánban mozgásképtelen vagy ágyhoz kötött emberek távoli robot avatárjait is (robot kávézó) vagy éppen a frissen bemutatott Beomni robot, aki két hónapja egészen kivételes precizitású távműveletek elvégzését mutatta be egy amerikai rendezvényen (pl. injekció beadása, pipettába felszívás, rántottába csipetnyi só).

Szóval nemcsak a gépek költöznek be az emberek életébe, hanem az emberek is a robotokéba 🙂

Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója

Videó:

Hang:

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2022/06/HEUREKA-robotok-emberek.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Heuréka-élmény Címkék: avatár, ember, kiberbiztonság, metaverzum, robot, szövet, VR

Benzinkút problémák, aranyköpés, védjegyek a Metaverzumban

2022-02-16

ÜZEMANYAGÁRSTOP: Egyre nagyobb bajban a kisebb benzinkutak, vannak megyék, ahol problémás az üzemanyag ellátás

A hatósági üzemanyagárstop nagyon nehéz helyzetbe hozta a kisebb benzinkutakat, családi vállalkozásokat. Többen becsődöltek, vannak kutak, ahol korlátozzák a tankolási mennyiséget, ill. a vásárlók számát. Tolna megyében válság értekezleteket tartanak polgármesterek, megoldást keresve a problémára. Közben, az olaj ára emelkedik, a hatósági árstop pedig marad. Mit vetít ez előre a családi vállalkozások számára és milyen helyzet várható?

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu-t üzemeltető 3P Online Kft. ügyvezetője

ARANYKÖPÉS: Valentino Rossi

GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Hurrá! Lesz sajtburesz meg eper shake a Metaverzumban is.

Olyan védjegy-kérelmet nyújtott be a McDonald’s az Egyesült Államokban a napokban, ami arra utal, hogy éttermek nyitására készül a metaverzumban.

Kiss János József, innovációs és iparjogvédelmi szakmérnök, magyar és európai szabadalmi ügyvivő

PIACI HOTSPOT:

az enyhülés a geopolitikai feszültségekben jótékonyan hatott a piacokra;
jelentett az Airbnb, jó bevételi számok mellett magas eredmény számokat közölt, melyek a nyaralás költségeinek emelkedését vetítik előre. A turusztikában még számos érdekes hotel társaság és hajózási cég is izgalmas lehet.

Szabó-Balogh Péter, üzletkötő

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2022/02/JazzyRadio_2022-02-16_08_OK.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: aranyköpés, benzinkút, csőd, Hotspot, metaverzum, üzemanyag

Méz és virtuális világ

2022-01-31

MIHÁLOVITS GAZDA: Keserű méz – nagyon megdrágult az aranyló édesség

A gyenge tavalyi termés után kevés a méz a belpiacon, de nemcsak a kínálat alacsony, a magas árak miatt a belföldi mézcsomagolók és a külföldi vevők sem jelentkeznek kereslettel.

Bross Péter az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke

EQUILOR TŐZSDENYITÁS – Török Lajos, vezető elemző

HEURÉKA-ÉLMÉNY: Hogyan épül a virtuális világ?

A horizonton feltűnő metaverzum és a hozzá hasonló virtuális világok sok valós és virtuális mintát igényelnek. Ezek igényeiről, eredményeiről és a velük kapcsolatos kérdőjelekről adnunk körképet. Egy biztos: biztonsági oldalról nagyon fel kell kötni a nadrágot. A szimulált, sosem létezett helyzetek, amelyben valódi emberekből vett mintákkal bármit el lehet érni, óriási gondot fog okozni. Ez kb. 2 nagyságrenddel nagyobb probléma lesz, mint a deepfake-es érezhető, hogy csak gépekre tudunk majd támaszkodni az elemzésben, de ezek a „leleplező” technikák még csak most alakulnak.

Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2022/01/JazzyRadio_2022-01-31_09_OK.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: kínálat, metaverzum, méz, mézcsomagolók, tőzsdenyitás, virtuális

Metaverzum: mit áraz a piac?

2021-12-16

A technológiai vállalatok világában az elmúlt hónapok egyik legfontosabb híre az immáron Meta Platforms nevet viselő Facebook bejelentése volt, miszerint kvázi az all-int bemondva mennek előre a saját metaverzumuk kifejlesztésében. Ez alaposan megbolygatta az amerikai részvénypiac sok technológiai részvényét. Az egész folyamat legnagyobb nyertesének az Apple látszik jelenleg.

Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere

Videó:

Hang:

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/12/Metaverzum-mit-araz-a-piac.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Piac Címkék: apple, facebook, Meta Platforms, metaverzum, piac

Mikromobilitási pontok, egészségünkről való gondoskodás, metaverzum

2021-12-16

Névnapok, pulóverek, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.

BEKÖSZÖNÉS. KÖZLEKEDÉS

BUDAPEST TE CSODÁS: Mikromobilitási pontokkal és büntetéssel oldaná meg a főváros az elektromos roller helyzetet

Az elektromos rollerek egyszerre kihívást és lehetőséget jelentenek, ezért a Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel, a BKK-val és a rollerszolgáltatókkal közösen dolgozik egy szabályozáson, amely megszüntetni az elektromos rollerek közterületi elhelyezése okozta káoszt – közölte a főpolgármester. Karácsony Gergely FB oldalán azt írta, hogy elkezdenek létrehozni jövő év első feléig több száz mikromobilitási pontot, ahol a használaton kívüli rollereket szabad majd elhelyezni. Ezek a pontok pár perc sétára lesznek egymástól és úgy lesznek kialakítva, hogy ne zavarják a gyalogosforgalmat. Közben a Népszava arról írt, hogy tízezer forintos büntetést róhatnak ki minden szétdobált bérroller után a szolgáltatókra a formálódó fővárosi szabályozás nyomán.

Varga Denise, a Lime Hungary képviselője, a Lime Technology Kft. ügyvezetője

Felértékelődött az egészségünkről való gondoskodás fontossága

Az aktív korú internetezők 58%-a vett már igénybe magánegészségügyi szolgáltatást. A pandémia során 13% először igényelt magánellátást annak érdekében, hogy a kevesebb beteget fogadó, biztonságosabbnak vélt szolgáltatóhoz jussanak el.

Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója

HETI ALAPOZÓ: Metaverzum: mit áraz a piac?

A technológiai vállalatok világában az elmúlt hónapok egyik legfontosabb híre az immáron Meta Platforms nevet viselő Facebook bejelentése volt, miszerint kvázi az all-int bemondva mennek előre a saját metaverzumuk kifejlesztésében. Ez alaposan megbolygatta az amerikai részvénypiac sok technológiai részvényét. Az egész folyamat legnagyobb nyertesének az Apple látszik jelenleg.

Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/12/JazzyRadio_2021-12-16_06_OK.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: egészség, elektromos roller, főváros, gondoskodás, metaverzum, mikromobilitás, piac

Új mánia: itt a metaverzum!

2021-12-01

ÉBRESZTŐ TÉMA: Új mánia: a metaverzum

Miközben csendben újra csúcs közelébe emelkedett a kriptopiac, eszeveszett száguldásba kezdett a metaverzum szegmens. Mi ez, ki hajtja az árakat és érdekli-e a nagy intézményeket ez a világ?

Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője

Videó:

Hang:

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/12/Metaverzum.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Tech-Tud Címkék: facebook, kriptopiac, metaverzum

Metaverzum és Black Friday

2021-12-01

Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.

BUDAPEST TE CSODÁS – Nyomozás egy kidőlt fa után…

ÉBRESZTŐ TÉMA: Új mánia: a metaverzum

Miközben csendben újra csúcs közelébe emelkedett a kriptopiac, eszeveszett száguldásba kezdett a metaverzum szegmens. Mi ez, ki hajtja az árakat és érdekli-e a nagy intézményeket ez a világ?

Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője

KKV ROVAT – Mi lesz jövőre az iparűzési adóval?

E-COMMERCE: Összességében kevesebbet, mobilról viszont többet költöttek idén Black Friday alkalmával az amerikaiak

Az Adobe Analytics jelentése szerint a Black Friday online értékesítése idén némileg visszaesett, és ez az első alkalom, hogy a kiadások alacsonyabbak voltak az előző évi összeghez képest. Előzetes számok alapján idén a vásárlók összesen 8,9 milliárd dollárt költöttek, ami egy kicsit elmarad a 2020-ban elköltött 9 milliárd dollártól.

Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/12/JazzyRadio_2021-12-01_06_OK.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: Adobe Analytics, black friday, facebook, kriptopiac, metaverzum

Facebook Meta-morfózis

2021-11-03

A Facebook október 28-án, magyar idő szerint este hétkor tartotta meg Connect nevű éves eseményét, ahol rendszerint a kiterjesztett (AR) és virtuális valósággal (VR) kapcsolatos legújabb fejlesztések vannak a középpontban. Az idei évben az újdonságok mellett egy másik nagy bejelentést is tett Mark Zuckerberg: átkeresztelik az anyacéget a Meta névre.Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/11/FB-valtozas.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Tech-Tud Címkék: Connect, facebook, kiterjesztett valóság, Mark Zuckerberg, Meta, metaverzum, virtuális, VR

Szuperszámítógépek, mesterséges intelligencia, virtuális világok

2021-10-25

Már kettő szuperszámítógépről is döntés született Magyarországon az MI fejlesztéseknek. Az egyik HPC a KIFÜ-nél készül, 0.5-5 petflops a tudása, a másikat az ITM és az OTP most jelentette be. Ennek kapcsán arról beszélgetünk, mi is manapság pontosan az MI, mit is jelent az, hogy mesterséges intelligencia, hogyan fejlesztik. A Facebook virtuális világ bejelentése kapcsán pedig a jövendő virtuális világairól értekeztünk.

Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2021/10/HEUREKA-vr.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Heuréka-élmény Címkék: facebook, HPC, mesterséges intelligencia, metaverzum, MI, szuperszámítógép, virtuális világ

  • « Előző oldal
  • 1
  • 2
  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!