Millásreggeli - a gazdasági muppet show

Gazdaság, pénzügyek, közélet érthetően - plusz egy csipetnyi humor

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • SAP CONNECT DAY

További nehéz hetek a BUX előtt

2020-09-13

Csárt Máté

Míg a nyomtatott dollárokkal elárasztott amerikai tőzsdék múlt héten új csúcsokon jártak és a német DAX is csak  4-5 százalékra áll a mindenkori tetejétől, addig a magyar piac a járvány előtti maximumától 25 százalékkal lejjebb téblábol, két évvel ezelőtti értékén. A csárt további esést vetít előre, jobb esetben oldalazást. Emelkedésre utaló  jelek még nyomokban sem lelhetők fel.

Most írnom kellene az emelkedés mellett és ellen szóló érveket, de az én módszertanom szerint tényleg semmit nem tudok megemlíteni, ami arra utalna, hogy az indexben masszív emelkedés kezdene kibontakozni. A legpozitívabb forgatókönyvem, hogy a jelenlegi értékéről megpattan a BUX és pár száz, esetleg pár ezer pontot araszolgat felfelé. Egy eséshez már annál több jelzést találtam.

  1. Az első és legszembeötlőbb, hogy ismét eljutottunk a 34-35 ezer pontos támasz zónához, amit egyszer már leszakított az index, amikor márciusban tetőzött a hiszti, de utána gyorsan fölé keveredett és eddig ott is maradt. Ha ez megint elesik, akkor akár a korábbi mélypontot is megnézhetjük ismét 29-30 ezer pont környékén.
  1. Az év eleji beszakadás óta a relatív erőt mutató index (RSI) folyamatosan az esést jelző 50-es érték alatt tanyázik. Ahogy azt színes zónákkal is jeleztem, emelkedések idején (zöld) az RSI az 50-es érték felett tartózkodott, míg eső piacoknál (piros) alatta. A vizsgált 6 éves időszakban volt két szivatós rész, amikor oldalazott a piac és az RSI is az 50 körül tekergett (szürke), ezt jó volt elkerülni, mert ilyenkor lehet remekül eldarálni a kereskedési tőkét.
  1. A BUX a 40 hetes mozgóátlag alatt tartózkodik, ami ráadásul meredeken csökkenő képet mutat, mivel folyamatosan egyre kisebb értékeket vesz fel. Ez eső piacra utal. A 40 hetes mozgóátlag és az RSI kéz a kézben jár és jelzi a bika, vagy medve piacot, jelenleg épp a medvét.

Ezek erős technikai jelek, amelyek medve piacot jeleznek, de még ezekkel együtt sem akarok egyértelműen pálcát törni az esés mellett, mivel akár egy 35-40 ezer pont közötti oldalazást is produkálhat az index a következő hónapokban. Ahhoz azonban innen nagyon gyorsan irányt kellene váltania a mutatónak. Ha ez nem következik be egy-két héten belül (ez egy-két gyertya a csárton), akkor viszont nehéz lesz megúszni az őszt 10 százaléknál kisebb zakóval.

(A szerző rendelkezik BUX short pozíciókkal.)

A cikk szerkesztését a Millásreggeli Kft. tartalomszolgáltató partnere végzi. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a Millásreggeli Kft., illetve a stáb véleményét, vagy hivatalos álláspontját. A Millásreggeli Kft. és a stáb az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.

Kategória: Csárt Máté Címkék: bux, mozgóátlagok, részvénypiac, rsi, technikai elemzés

Csárt Máté és Balatontipp

2020-04-28

A két műsorvezető szaki megfejti pár tőzsdeindex chartját. Majd Ács Gábor még egy kis fapados infót is besuvaszt a műsorba. Terry Pratchett aranyköpése után Győrffy Árpádot, a Balatontipp.hu szerkesztőjét hívtuk fel telefonon. Akadt pár kérdésünk: Mi lesz a Balatonnal? Kinyírják a hajózást, elvonják az önkormányzatok pénzét, de lesz-e turisztikai szezon? Mit mondanak a helyiek? Lehet-e mozogni a hosszú hétvégén? Kellenek-e a turisták májusban, vagy félnek tőlük?

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/04/MillasReggeli_20200428_0800.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: balaton, balatoni hajózás, balatontipp, bux, chart, Csárt Máté, nasdaq, s&p500, turizmus

Flixbus és az idei leggyengébb tőzsde

2020-01-10

A 4 éve elhunyt David Bowiera emlékeztünk, a Meléniákat köszöntöttük és átléptük a Rubicont. Lapszemle, tőzsde. Budapest rovatunkban kukaholdingoztunk, Főtávoztunk, majd a légszennyezettség mértékével riogattunk. Arany Lászlóval, a Flixbus regionális ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Nem csak a buszok forgalma nő durván Magyarországon, de a budapesti iroda is gyorsan bővül. Hogy csinálja a Flixbus? Működési háttér és tervek. Varga Botond, az OTP Treasury üzletkötője a héten érkezett makrogazdasági adatokról, valamint a devizapiacok első heti teljesítményéről, illetve a jövő heti várható forint kilátásokról számolt be. Pár szót arról is hallhattunk, hogy az idén az egyik legrosszabbul teljesítő tőzsde a miénk.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/01/MillasReggeli_20200110_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: bux, David Bowie, devizapiac, flixbus, tőzsde, treasury

Varjak lakomája lesz a BUX-ból?

2019-06-03

Csárt Máté

Ritkán megjelenő, de időnként annál pusztítóbb következményekkel járó japán gyertya alakzat nyomasztja a BUX további emelkedésében bízó chartistákat. A formáció a „Három Fekete Varjú” nevet viseli.

Mint kopasz fák tetején üldögélő varjak, úgy telepedtek a BUX-ra heti bontású charton azok a fekete japán gyertyák, amelyek miatt el lehet gondolkodni a “Sell in May and go away” stratégián.

 Az alakzat lényege, hogy egy emelkedő periódus végén, egymást követő három gyertya legyen fekete, vagyis masszív eladási nyomás alá kerüljön a vizsgált instrumentum. Annál jobb, minél kisebbek a kanócok, vagyis ha a nyitás mindhárom alkalommal a maximum körül történik, a zárás pedig a mélyponton, vagy ahhoz közel.

Kerestem példát arra, amikor az alakzat jól jelezte előre a közelgő esést. A keresést  nem úgy kell gondolni, hogy elvetettem tíz nem működő jelzést, mire találtam egyet, ami bejött. A formáció megjelenése – legalábbis a viszonylag megbízhatónak mondható, szabályos alakzat – igen ritka jószág. Ha felbukkan és működik, akkor viszont ez lehet belőle:

Hogy lesz-e ebből a mostani jelzésből esés, és ha lesz, mekkora? Nos, azt nem látni előre, mivel  jóslásra a technikai elemzés sem alkalmas eszköz. Mindenesetre jól semmiképp sem néz ki a BUX chartja, ezért a részvények vásárlása most nem feltétlenül a legjobb ötlet. Komolyan aggódni viszont csak akkor kell, ha az emelkedést ötödik éve követő 100 hetes mozgóátlag alá bucskázna az index értéke. Addig viszont van még 2.400 pont.

A cikk szerkesztését a Millásreggeli Kft. tartalomszolgáltató partnere végzi. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a Millásreggeli Kft., illetve a stáb véleményét, vagy hivatalos álláspontját. A Millásreggeli Kft. és a stáb az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.

Kategória: Csárt Máté Címkék: bux, három fekete varjú, részvénypiac, technikai elemzés

Csúcstámadásra készül a BUX

2019-01-14

Csárt Máté

Egyészen példátlan módon tesz a hazai piac a tengerentúli tőzsdék nyűglődésére. Míg odaát a befektetők egy irgalmatlan eladási hullám utáni felpattanásnak örvendeznek – a korábbi csúcsok alatt legalább 10 százalékkal alacsonyabb szinteken, addig itthon látótávolságba került az új történelmi csúcs a BUX-ban.Részletek

Kategória: Csárt Máté Címkék: bux, hazai piac, részvénypiac, s&p 500, technikai elemzés

Csütörtök, Fed, ingatlanév

2018-12-20

Elnéztük egy nappal a kalendáriumot, ezért aztán a pénteki névnapokkal és évfordulókkal készültünk. Ennyire év vége van már? Igen. Az év utolsó nagy eseményét az amerkai jegybank, a Fed szolgáltatta. Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője a kamatdöntés hátteréről és vonzatairól beszélt. Aztán azt szakértettük meg, mi lehet a BUX sorsa a trendek függvényében, majd ingatlanos szempontból tartottunk évértékelőt, Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője foglalta össze az esztendőt.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/12/Millasreggeli_20181220_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: bux, évértékelés, fed, hazai piac, infláció, ingatlan, kamat, mol, otp

Merre tovább BUX?

2018-11-12

Csárt Máté

Ez nem amolyan költői kérdés, tényleg válaszúthoz érkezett az index. Megjelent mind a négy blue chipünk gyorsjelentése, tudunk róluk mindent. Ketten hozták a várakozást, vagy még egy kicsit többet is (MOL, OTP), ketten csalódást okoztak (Telekom, Richter). Mindeközben a BUX 1000 ponttal magasabban jár, mint mikor legutóbb írtam róla és ezzel megközelített egy kritikus szintet.

Részletek

Kategória: Csárt Máté Címkék: bux, Csárt Máté, s&p 500, technikai elemzés

Szaúdiak, ipari ingatlanok, BUX-emelkedés

2018-10-18

Csodaszép koraőszi reggelre ébredtünk a csodák soha ki nem fogyó forrásában. A Lukácsok köszöntése után némi helyzetkép következett, majd át is szárnyaltuk mai  ébresztő témánkra, a szaúdi-amerikai konfliktusra: egy újságíró halála milyen nemzetközi háttérjásztmákba ad betekintést? Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő mondta el. Ingatlan rovatunkban arról beszélgettünk, hogy az energiahatékony raktárak drágábbak, de szinte mind ki vannak adva – és csupán az ipari ingatlanok harmada energiahatékony. Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft.marketing vezetője. 3000 pont és hova tovább? Chart Máté iszámolta, mely papírok adhatják össze a 3000 pontot a BUX indexben.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/10/Millasreggeli_20181018_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: bux, chart máté, energiahatékonyság, ipari ingatlan, politika, szaúd-arábia, szigetelés, usa

Durva emelkedés jöhet a hazai piacon, akár 3000 pontot is mehet a BUX

2018-10-16

Csárt Máté

Nem kizárt, hogy év végéig akár 7 százalékot is repeszt a hazai tőzsdemutató, amit állampapír befektetéssel két év alatt lehetne csak elérni.Részletek

Kategória: Csárt Máté Címkék: bux, Csárt Máté, sávozás, technikai elemzés

Sumac, Sargentini és a BUX

2018-09-13

Szokás szerint évfordulókkal kezdtünk, érdekes nap a mai ezek tükrében is. Például Yma Sumac születésének évfordulója is van, egy klassz felvételt játszottunk is tőle. Aztán színes hírek következtek a világ körül, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő segítségével megnéztük, mit jelent a Sargentini-jelentés Magyarországra nézve. Aztán, a nyári viharkárok kapcsán azt kérdeztük, mit tehetnek az ingatlantulajdonosok? Lambert Gábor, Magyar Biztosítók Szövetsége Kommunikációs vezetője válaszolt. Majd, a Sargentini-jelentést követő BUX-esést elemezte Chart Máté.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/09/Millasreggeli_20180913_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: 7. cikk, bux, chart máté, eu, ingatlan, politika, sargentini, unió, viharkár, yma sumac

  • « Előző oldal
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • Következő oldal »
  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2026 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!