Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Még sokáig szükség lesz olajra és gázra

2019-03-01

Az úgy kezdődött, hogy Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője ezt írta az Index blogjára: „A globális felmelegedés elleni háború reménytelennek tűnik, mert a mostani technológiai háttérrel hatékonyan úgy tudja az emberiség csökkenteni a CO2 kibocsátást, ha adóemeléssel vagy egyéb eszközökkel korlátozza a fogyasztást.„

Majd erre válaszolt Antal Miklós, ökológiai közgazdász: „Kell-e haragudni a szén, olaj- és gázipari cégekre, amiért növelni akarják a termelésüket? Pletser Tamás szerint nem igazán, mert a probléma forrása máshol van: a szabad piacon nem elég versenyképesek a tiszta technológiák – így aztán megoldás sincs, nem tehetünk semmit. Én úgy gondolom, hogy minden okunk megvan a haragra: a küzdelem nem szabad piacon zajlik, és a fosszilis cégek a bolygó és az emberiség jövőjét semmibe véve próbálják érvényesíteni gazdasági érdekeiket. Ha ölbe tett kézzel várunk az új technológiákra, akkor elérhetik a céljukat.” Kinek van vajon igaza? Mi most csak az egyik féllel, Pletser Tamással tudtunk beszélgetni erről a nagyon fontos témáról.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2019/03/pletsertamas_20190301.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Energia Címkék: co2 kibocsátás, fosszilis energiahordozók, gáz, megújuló energia, olaj, üvegházhatás

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!