Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Vágtat tovább az S&P500?

2019-03-15

Csárt Máté

Tavaly karácsony óta emelkedett 20 százalékot a leginkább figyelt amerikai tőzsdeindex, ezért sokan gondolják úgy, hogy ennyi elég kell hogy legyen, jöhet a korrekció. Persze, hiszen a fák nem nőnek az égig. De hol van az előírva, hogy a 20 százalék nem lehet 25, vagy 30?

 

Márpedig a piac úgy látszik, nem áll meg. A 2.800 pont környéki szinttel már egy ideje kacérkodik az S&P, de most talán át is jut rajta. Tavaly a harmadik próbálkozásból csúnya lefordulás lett, de azzal a lendülettel, ahogy leszakadt az index az egész évben jól működő csatornájából, vissza is pattant január közepéig és azóta töretlenül folytatja útját az emelkedés irányába.

Most ismét izgalmat okoz a 2.800/810 pontos ellenállás, amit tavaly október óta most tesztel negyedszer a mutató. A csárton az látszik, hogy ha sikerülne a kitörés, akkor 2.870-ig egy szempillantás alatt juthatna el az index, hiszen nincs előtte különösebb akadály, ami feltartóztathatná a ralit. Ott lehetne kicsit pihenni és tűnődni azon, hogy akarunk-e új csúcsot látni, mondjuk egy szép kerek 3.000 pontos érték képében, vagy inkább induljon el a korrekció, amit oly sokan várnak.

Ha megnézünk pár mutatót – fontosabb mozgóátlagokat, RSI-t -, akkor azt látjuk, hogy azok is támogatják az emelkedés folytatását (milyen meglepő, hiszen az index emelkedő értékeiből számoljuk őket). Emelkedik a 200 napos mozgóátlag (egyre nagyobb értékeket vesz fel), 50-es mozgóátlag alulról keresztezi a 100-ast, RSI értéke 50 felett, de még 70 alatt. Szóval a technikai kép rendben van, menni kéne tovább.

A cikk szerkesztését a Millásreggeli Kft. tartalomszolgáltató partnere végzi. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a Millásreggeli Kft., illetve a stáb véleményét, vagy hivatalos álláspontját. A Millásreggeli Kft. és a stáb az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.

Kategória: Csárt Máté Címkék: részvénypiac, s&p 500, technikai elemzés

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!