Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Durva emelkedés jöhet a hazai piacon, akár 3000 pontot is mehet a BUX

2018-10-16

Csárt Máté

Nem kizárt, hogy év végéig akár 7 százalékot is repeszt a hazai tőzsdemutató, amit állampapír befektetéssel két év alatt lehetne csak elérni.

Az év végi ralira garancia persze nincs, de egyelőre a technikai kép inkább valószínűsít egy emelkedést, mint esést. Ezt nem másból szűröm le, mint az általam legjobban kedvelt technikai formáció megjelenéséből.

Adott egy sávos mozgás, ahol az árfolyam (index) szépen bejárja a szélső értékeket. Majd valami megváltozik és egyszer csak már nem akar az egyik végpontig elmenni a jegyzés. A mi esetünkben az alsó, 34.500 pontos szint előtt fordul a piac először augusztus közepén. Ez a vevők túlsúlyát – vagy éppen az eladók csökkenő lelkesedését – sejteti. A sáv felső szélén viszont egyre gyakrabban jelenik meg a jegyzés, mint például legutóbb éppen tegnap. A felső, 37.500 pontos sávszél ötször került tesztelésre, míg az alsó 34.500 pontos érték csak kétszer. Vagyis a vevők egyre feszegetik a felső szélét a sávnak, ami ha áttörik, akkor akár 3.000 pontos emelkedést is hozhat a BUX-ban, ez a bejárt sáv magasságából kalkulálható.

Külön érdemes kiemelni, hogy az elmúlt három napban egy nagy lendülettel sikerült áthágnia az indexnek a három fontos mozgóátlagon (50-es, 100-as, 200-as), valamint azt, hogy tegnap napon belül ezer pontot emelkedett a BUX. Erre utoljára június elején volt példa. Ráadásul a vezető részvények közül három – ezek adják az index kb. 88 százalékos súlyát – OTP, MOL, RICHTER teljesen alkalmas arra, hogy a várt teljesítményt hozza.

A cikk szerkesztését a Millásreggeli Kft. tartalomszolgáltató partnere végzi. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a Millásreggeli Kft., illetve a stáb véleményét, vagy hivatalos álláspontját. A Millásreggeli Kft. és a stáb az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.

Kategória: Csárt Máté Címkék: bux, Csárt Máté, sávozás, technikai elemzés

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!