Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Vasútállomás Gödöllőn, forint mélypont, ingatlanpiac

2020-09-17

Köszöntöttük többek között a Galambokat, Ludmillákat, Robinzonokat és Lamberteket, emlékeztünk Puskás Tivadarra és Damon Hillre is, akiknek ma volt a születési évfordulója, majd átfutottuk a napi legérdekesebb híreket, és az árfolyamokat.

Budapest, te csodás rovatunkban beszéltünk az új Gödöllői vasútállomás építéséről, valamint a katás vállalkozások megmentésére tervezett lépésekről is szó esett.

Ébresztő című rovatunkban Beke Károlyt, a Portfolio.hu elemzőjét kérdeztük arról, hogy milyen veszélyeket tartogat az, hogy az előrejelzések szerint történelmi mélypontra is kerülhet a forint.

Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője a járvány helyzet miatt megváltozott ingatlanpiacról adott nekünk beszámolót.
Heti alapozó rovatunkban pedig Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója a mindennapokban érezhető, de a statisztikákban kevéssé mutatkozó infláció ellentmondásosságáról beszélt.

 

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/09/MillasReggeli_20200917_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: Balla Ákos, Damon Hill, forintgyengülés, Gödöllői vasútállomás, Gyurcsik Attila, heti alapozó, infláció, ingatlanpiac, négyzetméter, Puskás Tivadar

Köszöntések, gímek násza, home office, gyengülő forint

2020-09-04

A szülinaposok és névnaposok köszöntése után lapszemle és tőzsdei hírek következtek. Kukkold a gímek nászát! Szarvasbőgés-túrák a Pilisben – szólít fel mindenkit Mészáros Péter a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere elmondja, hogyan lehet ezentúl otthonról dolgozni. Miért gyengül újra a forint? A koronavírus 2. hullámának hatása a piacokra. Az újabb forint gyengülési hullám okai, kilátások – Csillag Zsigmond, az  OTP Global Markets osztályvezetője.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/09/MillasReggeli_20200904_0645_csak_musor.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: forintgyengülés, gím, home office, lapszemle, pilisi parkerdő, szarvasbőgés, tőzsde

Videokártyák, tőzsdenyitás és apátsági sör

2020-08-27

Felpörgött a videokártyák piaca. Ez egy hír. Mi azonban mögé nézünk. Kik harcolnak, mivel harcolnak, ki áll nyerésre? IT rovatunkban Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője lebbenti fel a kulisszákat.  Tőzsdét nyitunk Buró Szilárddal (Equilor Zrt.), ám furcsa módon az amerikai profi kosárbajnokságban elinduló sztrájkkal kezdünk. Aztán a forintgyengüléssel folytatjuk. NOPQ rovatunkban a serfőző szerzetesekről esik szó, merthogy Pannonhalmán a borok mellett már sört is készítenek. A részleteket Tihanyi Fülöp, a Pannonhalmi Főapátság sörfőzdéjének sörfőző mestere árulja el.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2020/08/MillasReggeli_20200827_0900.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: amd, forint, forintgyengülés, játékkonzol, NBA, nopq, nvidia, pannonhalma, sör, sörfőzde, sörfőzés, sztrájk, videokártya

Rekordgyenge forint: merre tovább?

2019-08-29

Történelmi mélypontton járt a forint árfolyam a minap az euróval szemben. Nagy meglepetés nem volt, mert mindenki tudta, hogy ez be fog következni, hiszen az elmúlt időszakban a gyengülés elég markáns volt. A nagy kérdés azonban az, hogy miért gyengélkedik a forint, hiszen a magyar gazdaság rendben van.

Részletek

Kategória: Pénzügyek Címkék: devizapiac, forint, forintgyengülés

Campus, forintgyengülés és albérlet

2019-08-29

Augusztus 29. Szulejmán szultán nagy napja a magyar történelemben. Sajnos. De megemlékezünk ez egyik legrégebbi magyar cég az IBUSZ születéséről. Ünnepeljük a Betarixokat nevüknapján. Meg Janus Pannoniust, Richard Attenborough-t és Ingrid Bergmant a születésnapjukon. Újságolvasás, tőzsdei elemzés  is van ma. Utóbbi közvetítéses formában. Valami épül a BAH-csomópont közelében. De mi? Budapest, te csodás rovatunkban utánajárunk.  Kalauzunk Kádár Mihály, a TSPC Csoport tulajdonos-ügyvezető igazgatója. Történelmi mélypontra került a forint az euróval szemben. Kolba Miklós (ING Bank) elmagyarázza miért? Meg azt is, mi jöhet még? Négyzetméter rovatunkbank annak járunk utána, hogy iskolához válasszunk otthont, vagy otthonhoz iskolát? Valkó Dáviddal (OTP Ingatlanpont) beszélgettünk.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2019/08/Millasreggeli_20190829_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: albérlet, albérletpiac, budapest, campus, devizapiac, forintgyengülés, lakásbérbeadás, lakásbérlés, testnevelési egyetem, történelmi csúcs

Kivándorlás, kkv és jegybanki dilemma

2018-07-04

A név- és születésnapokra nem marad idő, mert minket a Billy Idol koncert és a Modern Talking munkássága, valamint az Aldi pénztárrendszerének működése foglalkoztat. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle azért ma is van! Lanyhulni látszik a magyarok kivándorlási kedve. Tényleg? Varga Balázs (profession.hu) elmondja, mire jutott a 12 ezer dolgozót faggató felmérés? KKV hírcsokrunkban az online számlázóprogramokról és a szektor rendhagyó megközelítésének fontosságáról ejtünk szót. Gyengül a forint, mint a huzat. De miért nem csinál már valamit a jegybank? Madár István (portfolio.hu) elmondja, miért nincs könnyű dolga az MNB-nek?

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/07/Millasreggeli_20180704_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: forintgyengülés, intervenció, jegybank, kivándorlás, kkv, mnb, munkaerőpiac, verbális intervenció

Állami startupok, amerikai bérek, gyenge forint

2018-07-02

Bár Ottó névnapja, az Aranykéz utcai robbantás évfordulója, valamint Pataky Attila és Friderikusz Sándor születésnapja is van, ez mind semmi. Mi ugyanis Mihálovits kolléga Iron Maiden koncertbeszámolójával kezdünk. Van azért tőzsdei összefoglaló és lapszemle is, de ez mind smafu. Mert egy veretes kérdést járunk körbe: jó ötlet-e ha az állam súlyos százmilliárdokat pumpál a startup szektorba? Kisgergely Kornél (Hiventures) válaszol a felvetésre. Heti kitekintő rovatunkban Kovács Mihály (OTP Bank) elárulja, hogy a magyar kormányzati hiány és az amerikai bérek adatai borzolják-e majd a kedélyeket a héten? Miért ilyen gyenge a forint? Sokáig így marad? Ezek a fő kérdései devizarovatunknak. Pleschinger Gyula (MKB Bank) próbálja megfejteni a talányt.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/07/Millasreggeli_20180702_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: állami támogatás, bérek, devizapiac, forint, forintgyengülés, hiány, Hiventures, makrogazdaság, startup, usa

Hazai bérek, SSC, forintgyengülés

2018-06-29

Optimista péntek van, bár az idő pocsék. Lesz majd jobb! Lapok, tőzsde, ébresztő téma. Még mindig alacsonyak a magyar bérek, jövőre mégis veszélyben a minimálbér emelés? Baka F. Zoltánnal, az Mfor.hu újságírójával számolunk. A Nagy SSC Paradoxon. Horváth Balázs, a KPMG SSC szektorért felelős igazgatója mesél nekünk az ország egyik húzóágazatáról. Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákost, az MKB Bank vezető elemzőjét kérdezzük a forint gyengülésének okairól.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/06/Millasreggeli_20180629_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: adatgazda, bérek, devizapiac, forintgyengülés, minimálbér, ssc

Forint, kkv, Infoparlament

2018-05-23

Morgós szerda van és a gazda is túledzette magát. Na innen szép nyerni. Se a tőzsdei összefoglaló, se a lapszemle nem segít a felpörgésben. Ám a forint! Na az gyengül rendesen! Kolba Miklós (ING Bank) elárulja, hogy miért és meddig? KKV rovatunkban hírcsokrot nyújtunk át a szektor szereplőinek. Infoparlament. Idén már nyolcadszor. Fókuszában a mobilitás minden ága és boga. Soltész Attila (Infotér Egyesület) tart kedvcsinálót.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/05/Millasreggeli_20180523_0645.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: devizapiac, forint, forintgyengülés, infoparlament, kkv, mobilitás

A török lírát ütik, de nekünk is fáj

2018-05-16

Nem élnek könnyű napokat a törökök, mert fizetőeszközük folyamatosan gyengül. Na de hol érdekel ez minket magyarokat? Hát ott, hogy a devizapiaci spekulánsok valahol egy kalap alá veszik a fejlődő piacok devizáit, így a magyar forintot is. Meg is látszik mindez azon, hogyan változott a forint euróval szembeni árfolyama az elmúlt napokban…

Részletek

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2018/05/Torok_lira-2018-05-16.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Piac Címkék: devizapiac, feltörekvő piacok, forintgyengülés, török líra

  • « Előző oldal
  • 1
  • 2
  • 3
  • Következő oldal »
  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!