„Akciós terméket nem cserélünk”, „Üzletünkben levásárolhatja”, „Reklamációt három napig fogadunk el”,„Csere csak, ha eredeti a csomagolás.” Ne higgyünk ezeknek a feliratoknak, mert mindegyik félrevezető!
Miért? Vegyük sorra!
„Akciós terméket nem cserélünk” a vállalkozás – jogsértő módon – azt állítja, hogy az akciós terméket nem cseréli, nem javítja. A hatályos jogszabályok alapján ugyanakkor, ha egy termék meghibásodik, a kereskedőnek attól függetlenül foglalkoznia kell a fogyasztó panaszával, hogy az le volt-e értékelve, vagy sem. Kivéve, ha a vevő egy olyan hiba miatt reklamál, amiért a termék le volt értékelve- és erről őt az eladó tájékoztatta.
„Készpénzt nem adunk vissza, de üzletünkben levásárolhatja”. Gyakran hangzik el ez a mondat is, mikor egy termékről kiderül, hogy hibás. Ez azonban jogsértő, a vásárló ugyanis ilyen esetekben a termék árát is visszakérheti, nem köteles levásárolni, másikat választani helyette.
„Reklamációt három napig fogadunk el”. A kereskedők gyakran adják azt a tájékoztatást, hogy az üzletben csak 3 (munka) napon belül fogadják a kifogásokat. Ezután már csakis a jótállási jegyen feltüntetett szervizhez vagy a gyártóhoz lehet fordulni minőségi kifogásokkal. A vásárlóknak ugyanakkor joguk van ott reklamálni, ahol vásároltak, tehát az üzletben- és erre nem csak három napig, hanem a szavatossági, jótállási idő teljes időtartama alatt.
„Csere csak, ha eredeti a csomagolás” Néhány üzlet a minőségi kifogás intézését – szabálytalanul – a termék eredeti csomagolásához, illetve a doboz meglétéhez kötötte, ezt pedig a jogszabályok szerint nem teheti meg.
„Jótállás csak számla/nyugta ellenében.” A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel is érvényesíthetőek, a kereskedő nem követelheti meg a jótállási jegy és nyugta egyidejű felmutatását.
Összesen 954 esetben vizsgálták a kormányhivatalok azt, hogy a szavatossági, illetve a jótállási jogokkal kapcsolatosan a vállalkozások megfelelő tájékoztatást adnak-e a vásárlóknak – 173 alkalommal tapasztaltak jogsértést. Az egyik üzletben táblára írták ki, hogy az ott vásárolt terméket nem veszik vissza, nem cserélik, és nem adják vissza a pénzt sem.
A jogszabály szerint minden termékre két év szavatosság jár, illetve kormányrendeletben meghatározott termékekre 1 év kötelező jótállást kapunk. Ha a vásárolt áru elromlik vagy meghibásodik, kérhetjük a javítását, a cseréjét, vagy ha egyik sem lehetséges, akkor kérhetünk árleszállítást, végső esetben pedig elállhatunk a vásárlástól, azaz visszakérhetjük a pénzünket. Ezzel azonban nagyon kevesen vannak tisztában. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízásából végzett kutatás szerint például a megkérdezettek 49%-a nem tudta, vagy helytelenül tudta, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni- ezért is különösen fontos, hogy az üzletekben megfelelő tájékoztatást kapjanak a vásárlók.
Az ellenőrzések tapasztalatai alapján sok probléma van a jótállási jegyekkel, 264 ellenőrzésből 159 esetben volt valamilyen szabálytalanság. A probléma sokszor az volt, hogy a kereskedő egyáltalán nem adott át jótállási jegyet (69 esetben), vagy adott, de az hiányos volt. (90 esetben). A kormányhivatalok munkatársai 470 üzletben ellenőrizték a vásárlók könyvét is- 54 helyen volt valamilyen probléma, ami 11,5%-os kifogásolási arányt jelent.
Az ellenőrzés eredménye valamint a fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkező fogyasztói kérelmek, bejelentések és tájékoztatást kérő levelek is jól szemléltetik, hogy a magyar kereskedőknek a fogyasztók minőségi kifogásaival kapcsolatos eljárása sokszor nem felel meg a jogszabályban előírtaknak, illetve maguk a fogyasztók sem ismerik a szavatossági és jótállási jogaikat.