A kormány egy- másfél éven belül olyan pályázati rendszert hoz létre, mely kiszámíthatóbb és egyszerűbb lesz a korábbinál – jelentette ki a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár szerdán a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető fejlesztési támogatásokról és lehetőségekről tartott előadásán.
„Az új rendszer nem a vállalkozások csuklóztatására épül” – mondta Csepreghy Nándor, majd hozzátette; korábban egy GINOP pályázathoz 600 adatmezőt kellett kitölteni, ma már csak mintegy háromszázat, mert a nyilvános adatokat az állami adatbázisok nyerik ki. 2015 végére száz tételre csökkentik egy klasszikus pályázat adatmennyiségét, azok is leginkább a projekt céljára vonatkoznak. A kormány minden évben elfogad egy tervet, mely hónapra pontosan megadja, hogy milyen fejlesztési programok jelennek meg, így a vállalkozások kiszámítható módon készülhetnek a pályázatokra.
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy megszüntetik a papír alapú ügyintézést és a pályázókat is elektronikus úton értesítik az ügyükben született döntésekről, valamint a nullás NAV igazolással rendelkező és köztartozásmentes, lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások biztosítéknyújtási kötelezettségét eltörlik. A pályázatok elbírálásában 300 millió forintos beruházási értékig bevezetik az egyszerűsített eljárásrendet, aki a feltételeknek megfelel annak a források rendelkezésre állásáig automatikusan osztják ki a támogatást. Ha a vállalt feltételek bármelyikét nem teljesíti, azonnal vissza is követelik a kifizetett összeget.
Azoknál a beruházásoknál, ahol az állam a kiíró és az állam a felhasználó, mint például az egészségügyben, ott nem pályázati úton, hanem normatív alapon helyezik ki a forrásokat. Csepreghy Nándor elmondta, hogy változik a pályázatok elszámolási logikája. Amíg egy felhasználónak a támogatás 90 százalékát nem fizették ki, addig nem kell önerőt befizetnie. A felhasznált összegből megvalósult beruházás fedezetet jelenthet egy olyan hitelhez, mely az önrészt finanszírozza.
A helyettes államtitkár kijelentette: az előző hét évhez képest el kell választani egymástól a technológiai fejlesztést, a vállalkozások versenyképességének növelését és a foglalkoztatási célokat. Ha egy vállalkozás technológiai fejlesztésre kap támogatást, akkor a létszám megtartását várják el a pályázótól. A kormány 2020-ra ötmillióra szeretné növelni a foglalkoztatottak számát, ezt elősegítheti a kisbirtok rendszer támogatása és a helyi turizmus fejlesztése – tette hozzá Csepreghy Nándor.