Utasai számának tizenkét százalékos bővülésére számít a Ryainair Budapesten, 2015-ben 1,3 milliós forgalom várható Európa legnagyobb diszkont légitársaságánál a budapesti járatokon.
Az idén 30 éves diszkont légitársaság először 2007-ben jelent meg a magyar piacon, majd 2012-ben, a Malév leállását követően indított újra járatokat. Jelenleg 3 repülőgépet állomásoztatnak Budapesten, 15 útvonalon repülnek és hetente 82 járatot teljesítenek.
A légitársaság célja, hogy a 2014-es 90 millióról idénre 100, 2024-re 160 millióra növelje összesített utasforgalmát. Ehhez a Ryanair kétszáz új Boeing 737-8 MAX repülőgépet vásárol, és 2024-re 520 darabosra növeli flottája méretét.
David O’Brian, a légi cég kereskedelmi igazgatója elmondta: az elmúlt három év pozitívan zárult a légitársaság budapesti üzemelése, a ferihegyi repülőtér vezetésével is jó kapcsolatban vannak. Emlékeztetett, hogy korábban a repülőtér magas díjai miatt nem tudtak akkora mértékben fejlődni, mint szerettek volna, ezért jobban megérte az olasz, vagy spanyol piacra koncentrálni, ahol jelenleg piacvezető szerepet töltenek be. Jelezte, hogy tárgyalásokat folytattak a debreceni repülőtérrel is, de ahhoz, hogy onnan is indítsanak járatokat, a jelenleginél jóval több gépre lenne szükségük.
Évek óta tervezik a transzatlanti diszkont járatok megnyitását is, de a kereskedelmi igazgató szerint ehhez legalább harminc új, ehhez megfelelő, de általa pontosan meg nem jelölt géptípusra lenne szükség jó áron, és ezek a feltételek jelenleg nem adottak.