Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Stabilizálódik a kínai gazdasági növekedés ? a kínaiak szerint

2014-04-16

Az első negyedévben 7,4 százalékkal nőtt a kínai GDP, amivel a világ második legnagyobb gazdasága némileg túlteljesítette a várakozásokat – jelentette a kínai statisztikai hivatal szerdán.

Az eredmény meghaladja a 7,3 százalékos piaci várakozásokat. 2012 harmadik negyedéve óta ez volt a legalacsonyabb ütemű növekedés. Tavaly az első és a negyedik negyedévben is 7,7 százalékos növekedést mértek. Fontos azonban megjegyezni, hogy a piaci szereplők nem feltétlenül tartják objektívnek a kínai hivatal adatait, és általában megvárják az olyan elemzőházak becsléseit, mint pl. a Morgan Stanley.

kínai-gazdaság

Mindenesetre, a kínai hivatal szerint az első három hónapban az állóeszköz beruházások 17,6 százalékkal nőttek éves összevetésben, amit egyes elemzők viszonylag alacsonynak tartanak. A várakozásoktól elmaradó beruházási adat egyik oka, hogy az ingatlan-beruházások visszaestek. A fogyasztás az első három hónapban 12 százalékkal bővült, az ipari termelés 8,7 százalékos emelkedést mutatott.

A statisztikai hivatal szóvivője Seng Laj-jün úgy vélte, az adatok a gazdaságban zajló strukturális átalakulásról árulkodnak; a GDP-növekedésben az export helyett egyre nagyobb szerep jut a fogyasztásnak. Mint mondta egyfajta fékező erő továbbra is jelen van a gazdaságban, Kínában véget ért a kétszámjegyű növekedés  hosszan tartó időszaka – jegyezte meg.

Szakértők egybehangzóan úgy vélik, a közeli jövőben nem lehet a növekedést élénkítő csomagra, vagy jelentősebb intézkedésekre számítani, a kínai gazdasági növekedés stabilizálódott. Mindazonáltal elemzők egy része úgy véli, a következő negyedév némileg gyengébb eredményt fog hozni. (Millásreggeli/MTI)

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!