Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Pénzvadászok akcióban

2014-08-01

Komoly károkat okoznak a közparkokban azok a pénzvadászok, akik egy amerikai milliomos fura kísérletében vesznek részt.

A Német Kertművészet és Tájkultúra Társaság fővárosi önkéntesei szerint 6 ezer euró (1,9 millió forint) kárt okoztak a pénzvadászok, akik a Tiergarten aranyhalas tava melletti díszkertben eldugott borítékok után kutattak vasárnap.

A több száz ember Jason Buzi kaliforniai ingatlanvállalkozó pénzét keresve taposta össze a növényzetet. A dúsgazdag amerikai 20 és 50 eurós bankjegyeket rejtett el zöld borítékokban. A kincskeresők alig néhány óra alatt mind a 24-et megtalálták, de a kertészek szerint 150 négyzetméternyi felületet teljesen tönkretettek a kertben – írta  a Der Tagesspiegel című berlini lap.

cash

A HiddenCash című Twitter-fiókon keresztül kommunikáló amerikai milliomos idén tavasszal indította el a társadalmi kísérletnek nevezett mozgalmát, amellyel másokat is adakozásra akar serkenteni.

Július közepén is volt egy kevésbé jól sikerült akciója. A Los Angeles melletti Whittierben csaknem ezren túrtak szét egy parkot a pénzes borítékai után kutatva, amivel 5 ezer dollár kárt okoztak. Buzi a Twitteren bejelentette, hogy fedezi a helyreállítás költségét. A berlini követelésről egyelőre nem nyilatkozott.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!