Összesen mintegy 900 milliárd forint értékű uniós pályázat jelenik meg idén kapacitásbővítésre és tematikus célokra a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak.
Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár szerint az előző uniós ciklusban az időszak egészére jutott hasonló nagyságú összeg fejlesztésekre. Jelentős változás még, hogy megnőtt a visszatérítendő források aránya és értéke is. A tervek szerint a következő 1-2 évben több mint 700 milliárd forint jelenik meg visszatérítendő – elsősorban hitel, valamint garancia és kockázati-tőke finanszírozás – támogatás formájában.
Az első körben július 9-től 85 milliárd forintra pályázhatnak – elsősorban feldolgozóipari – vállalkozások, illetve a tevékenység alapú listán szereplő cégek. Ezen belül is előnyben részesülhetnek például az exportorientált cégek, a nagy növekedési potenciállal rendelkező és az innovatív vállalkozások.
Watson, az IBM mesterséges intelligenciája válaszol. Próbálja ki!
Túljegyzés esetén lehetőség van pótlólagos források átcsoportosítására. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) egyik kiemelt feladat, hogy a jövő évben az új uniós ciklus kifizetéseit beindítsa és támogassa, így jelen pillanatban minden olyan vállalkozás, amely belefér a konstrukcióba, számíthat a támogatásra – vélekedett a helyettes államtitkár.