Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Pénzeső a kkv-mre jaaaaj!

2015-06-15

Összesen mintegy 900 milliárd forint értékű uniós pályázat jelenik meg idén kapacitásbővítésre és tematikus célokra a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak.

Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár szerint az előző uniós ciklusban az időszak egészére jutott hasonló nagyságú összeg fejlesztésekre. Jelentős változás még, hogy megnőtt a visszatérítendő források aránya és értéke is. A tervek szerint a következő 1-2 évben több mint 700 milliárd forint jelenik meg visszatérítendő – elsősorban hitel, valamint garancia és kockázati-tőke finanszírozás – támogatás formájában.

kkv

Az első körben július 9-től 85 milliárd forintra pályázhatnak – elsősorban feldolgozóipari – vállalkozások, illetve a tevékenység alapú listán szereplő cégek. Ezen belül is előnyben részesülhetnek például az exportorientált cégek, a nagy növekedési potenciállal rendelkező és az innovatív vállalkozások.

Watson, az IBM mesterséges intelligenciája válaszol. Próbálja ki!

Túljegyzés esetén lehetőség van pótlólagos források átcsoportosítására. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) egyik kiemelt feladat, hogy a jövő évben az új uniós ciklus kifizetéseit beindítsa és támogassa, így jelen pillanatban minden olyan vállalkozás, amely belefér a konstrukcióba, számíthat a támogatásra – vélekedett a helyettes államtitkár.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!