A világ tízéves olajfogyasztását képesek fedezni a mostanáig feltárt palaolaj-készletek az amerikai U.S. Energy Information Administration (EIA) kormányzati kutatóintézet legújabb tanulmánya szerint. A hivatal becslése alapján világszerte 345 milliárd hordónyi palaolajt lehet kitermelni a jövőben.
Az EIA honlapján közzétett tanulmányban 41 ország 137 lelőhelyét vizsgálták meg. A 345 milliárd hordós adat a technikailag hozzáférhető palaolaj-tartalékokra vonatkozik, tehát azokra, amelyek a mai technológiával kitermelhetőek. Ez a világ olajtartalékának 10 százalékát teszi ki. Mivel a világ napi olajfogyasztása most 90 millió hordó körül alakul, a feltárt készletek 10,5 évre fedezik a fogyasztást.
A palaolaj (angolul shale oil vagy oil-shale oil) olyan nem-konvencionális nyersolaj-fajta, amelyet magas szervesanyag-tartalmú üledékes kőzetekből (olajpala) állítanak elő. A kibányászott olajpalából különféle módszerekkel (pl. pirolízissel vagy hidrogénezéssel) lehet az olajat kinyerni, a folyamat során az olajpalában található szerves anyagok szintetikus kőolajjá alakulnak át. /Wikipedia/
A hivatal adatai szerint a világon Oroszországnak vannak a legnagyobb palaolaj-készletei (75 milliárd hordó), azután következik az Egyesült Államok (58 milliárd hordó), majd Kína (32 milliárd hordó), Argentína (27 milliárd hordó) és Líbia (26 milliárd hordó).
Az adatgyűjtés nemcsak a palaolaj készletekre terjedt ki, hanem a palagáz tartalékokra is. Palagázból 206 milliárd köbméter található ma a föld alatt. Ez a mennyiség 10 százalékos növekedést jelent a legutóbbi, 2011-es felmérés adataihoz képest, és a világ gázkészleteinek 32 százalékát adja. Palagázból Kína rendelkezik a legnagyobb tartalékokkal, összesen 31,5 milliárd köbméterrel.
Az EIA adatai összesítő jellegűek, csak a technikai korlátokkal foglalkoztak. Arról nem közöltek adatokat, hogy milyen árak mellett lenne gazdaságos egy-egy palaolaj- vagy palagáz-lelőhely kiaknázása.
Az Egyesült Államok úttörő szerepet játszott a nem hagyományos olaj- és gázkészletek kitermeléséhez szükséges technológia kifejlesztésében, de ez csak azért történt, mert a hordónkénti 100 dolláros ár fölött ez a kitermelési forma is gazdaságos volt.
A palagáz és a palaolaj kitermelése nagyjából tíz éve kezdődött meg az Egyesült Államokban és Kanadában, de csak az elmúlt három évben ért el jelentős szintet. A technológiai eljárások fejlesztésével azonban mára olyan változások következtek be, amelyek az elemzők szerint alapjában változtatják meg az energiaipart és a világ olajkereskedelmét. (Millásreggeli/MTI)