Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Összefognak az ifjúsági munkanélküliség csökkentésére

2013-06-13

A 30 év alatti fiatalok körében 14 millióra nőtt a munkanélküliek száma, ami becslések szerint mintegy 153 milliárd eurós bevételkiesést jelent az Európai Uniónak. Az Európai Bizottság ezért pályázatot hirdetett egy átfogó tájékoztató kampányra, mely a magyarországi Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) irányítása alatt valósul meg.

Egyre súlyosbodó problémát jelent a munkanélküliség az Európai Unió országaiban, a fiatal korcsoportot azonban különösen megviseli a válság. Az elmúlt öt évben közel 40%-kal, 5,5 millió főre emelkedett a 25 év alatti munkanélküli fiatalok száma, a 30 év alatti korosztály esetében pedig már 14 millió főről beszélhetünk. Erre a problémára mutat rá a Fiatalok Foglalkoztatásának elősegítése Közép-Kelet Európában című országos projekt, mely arra hívja fel a fiatalokat, hogy a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő készségek, képességek elsajátítására törekedjenek aktívan keresve a lehetőségeket a munkatapasztalatok mielőbbi megszerzésére, a munkáltatókat pedig ezzel párhuzamosan munkahelyi képzési programok, gyakornoki pozíciók meghirdetésére ösztönzi ? derül ki az MGYOSZ közleményéből.

A program június 11-i nyitórendezvényen a fiatalok, a képzőhelyek és a vállalatok közötti együttműködés hazai és nemzetközi jó példáit mutatták be vállalati és kormányzati szakemberek. Busch Irén, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főosztályvezetője elmondta: 2005 előtt az uniós átlagnál alacsonyabb volt a hazai 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája, azóta azonban folyamatosan meghaladtuk az EU átlagot.

Különösen a pályakezdők jelentenek problémát, jelenleg 50-77 ezer fő között mozog a létszámuk, 2012 augusztusától az egyes hónapokban mért éves növekedés mértéke 20-28% közötti sávban mozgott. Ezt a tendenciát egy komplex kormányzati intézkedéscsomaggal igyekszünk visszaszorítani. Ennek egyik legfőbb eleme a munkahelyvédelmi akcióterv, mely a 25 év alatti fiatalok foglalkoztatása után nyújtott adókedvezménnyel ösztönzi a munkáltatókat a pályakezdők felvételére, illetve munkahelyük megtartására. Emellett különféle TÁMOP pályázatok is nyitva állnak a foglalkoztatás támogatására, illetve a fiatalok elhelyezkedését segítő programok indítására. Így lehet pályázni többek között jól hasznosítható, innovatív módszerek kidolgozására, új gyakornoki programok indítására, a fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzésére, lakhatási támogatásra. Egy informatív pályaorientációs portál fejlesztése is folyamatban van – mondta.

Szabó Eszter, a GE regionális Corporate kommunikációs igazgatója a cég tizenegy éve sikeresen működő északkelet-magyarországi programját mutatta be. Ez a hátrányos helyzetű területén élő diákoknak nyújt versenyelőnyt.

A CEE-YOUTH projekt keretében az MGYOSZ számos további fórumon ? szemináriumokon, konferenciákon ? és többféle eszköz felhasználásával hívja fel a figyelmet a fiatalok nagyarányú munkanélküliségének problémájára. A vállalatokat hírlevél sorozat segítségével tájékoztatja a lehetőségekről, a fiatalok számára rövidfilm készül, továbbá egy önálló informatív weboldalt is létrehoz az MGYOSZ a projekt keretében.

Az elmúlt években több nemzetközi projektet is lebonyolítottak, melyek fontos munkaügyi problémákra kerestek megoldást. A mostani azonban különösen jelentős abból a szempontból, hogy kifejezetten a fiatalokat érinti, akik a versenyképesség, a jövőbeni gazdasági sikerek megalapozói lehetnek. Négy dolgot elengedhetetlen a fiatalok munkaerő-piaci versenyképességének növeléséhez: a munkaerőpiaccal összhangban történő képzés, a külföldi tapasztalatok megszerzése, a megfelelő nyelvtudás és a minél korábbi gyakorlati ismeretek megszerzése, mondta Vadász Borbála, az MGYOSZ nemzetközi projekt koordinátora.

Bízunk benne, hogy ez a kampány is segít abban, hogy a kormányzati szervek, oktatási intézmények, munkáltatók és a fiatalok között kibontakozhasson egy széles körű együttműködés a közös érdek, a fiatal munkavállalók helyzetének javítása érdekében.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!