Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Olcsóbb reptereket akar az easyJet

2015-02-26

Megreformálná a brit easyJet diszkont légitársaság az európai légiközlekedés több szabályát is, így a repülőterek díjairól és a földi kiszolgálásról szóló uniós paragrafusokat is.

A légi cég információi szerint az unió hamarosan légügyi törvénymódosítás-csomagot akar beterjeszteni a parlament elé, ezért kezdeményezték két szektor jelentős átalakítását is. Ezeket az easyJet olyan tabutémáknak nevezte, amelyekhez régóta nem mernek hozzányúlni, miközben álláspontjuk szerint a légitársaságok versenyképességét növelné a módosítás.

easy

Kifejtették: az utasok a légi piac liberalizációja miatt minden évben 1-2 százalékkal olcsóbban tudtak repülni, míg a folyamat a szektor többi szereplőjét (repülőterek, légiforgalmi irányító szolgálatok) nem érintette. Hangsúlyozták, hogy semmilyen törvényi szabályozás nincs a reptéri díjak képzésére, az unió a monopolhelyzetet sem tudja kezelni, ezért szükséges lenne szabályokat alkotni.

A cég a Frontier Economics gazdaságkutató adataira hivatkozva azt írta, hogy a szigorúbb szabályozás Európa 15 legnagyobb monopolhelyzetben lévő repülőterén közel 1,5 milliárd euróval csökkentheti az árakat, az európai gazdasági térségben összességében 37 milliárd euróval növelné a GDP-t, vagy 470 ezer új munkahelyet hozna létre. A földi kiszolgálással kapcsolatban az easyJet azért változtatna, hogy élesebb versenyt generáljon, mivel szerintük az árak még mindig túl magasak, a szolgáltatás minősége viszont nem megfelelő.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!