Szeptember elején nevet vált a Napi Gazdaság, onnantól Magyar Idők néven jelenik meg.
Csermely Péter a napilap főszerkesztője elmondta: az elmúlt hónapokban teljes profilváltáson ment keresztül, gazdaságiból közéleti napilappá alakult az újság, ezért döntöttek a Magyar Idők név felvétele mellett. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem az egyes tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már – tette hozzá. Csermely Péter szólt arról is, hogy a jelenlegi lazacszínű helyett ősztől fehér papíron jelenik meg az újság, és hétvégi melléklettel egészül majd ki.
A Napi Gazdaság Kiadó Kft. április 20-án közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaságot kiadó kft.-t. A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz. Csermely Péter május elején, az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a lap megújítása várhatóan a nyár végéig tart, és akkor új nevet is kap az újság.