Kevesebbszer utazunk belföldi pihenésre és rövidebb ideig lógatjuk a lábunkat, ellenben többet költünk – derítette ki a Központi Statisztikai Hivatal.
Egy átlagos magyar turista 2013-ban napi 4315 forintot költött belföldi kiruccanásai során, 16 százalékkal többet, mint 2012-ben. A többnapos belföldi utakra így tavaly összesen 258 milliárd forintot fordítottak a magyar családok, nagyjából ugyanannyit, mint 2012-ben. A jelentés szerint a legtöbbet, napi 8778 forintot, egy főre számítva a wellnesspihenések során költötték, az egyszerű pihenések esetében a napi átlagkiadás 5929 forint volt.
Az utazók a teljes fogyasztás legnagyobb részét, mintegy 38 százalékát szálláshely-szolgáltatásokra, 23 százalékát vendéglátásra és élelmiszerek vásárlására, 21 százalékát pedig közlekedésre, üzemanyag-vásárlásra fordították. A legtöbben egyébként (74 százalék) személygépkocsit használtak belföldi utazásukhoz, míg autóbuszt 13, vonatot 12 százalékuk vett igénybe.
A teljes magyar lakosság mintegy harmada utazott belföldön 2013-ban; minden negyedik ember rövidebb időre, 1-3 napra jutott el kikapcsolódni, csaknem ötödük pedig ennél hosszabb időtartamra. Tavaly tovább csökkent a többnapos belföldi utazások száma és időtartama – a 14 millió utazás során mintegy 60 millió napot töltöttek el a turisták, ami 16, illetve 14 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
A magyar lakosság külföldi utazásainak száma tavaly enyhén, 0,9 százalékkal csökkent 2012-höz képest. Jelentősen, 18 százalékkal esett a tanulási célú külföldi utak száma, de csökkent az üzleti turizmus és a vásárlási motivációval külföldre utazó magyarok száma is. Ugyanakkor a 2012-ben mértnél 6,9 százalékkal többen utaztak külföldre tavaly szabadidő eltöltése céljából, és 3,5 százalékkal többen munkavégzés miatt.
A turisztikai céllal több napra külföldre indulók túlnyomó többsége, 80 százaléka az Európai Unió valamelyik országát választotta céljául: a szomszédos országok mellett nagy számban keresték fel Németországot, Csehországot, Olaszországot és Franciaországot. Minden harmadik utazás német nyelvterületre (Németországba, Ausztriába vagy Svájcba) irányult. Az Egyesült Államok volt az egyetlen Európán kívüli ország az első 15 legkedveltebb célország között. Az előző évhez képest jelentősen csökkent a Horvátországba és Romániába tett utak száma, míg Németországot, Ausztriát, Szlovákiát és Csehországot többen választották úti célul.
A külföldön eltöltött idő 2013-ban 44,6 millió napot tett ki, ami 1,6 százalékos növekedés 2012-höz képest. Míg 2012-ben egy többnapos utazás átlagos hossza 6,7 nap volt, addig 2013-ban már 6,9 napra emelkedett. A magyar lakosság összesen 506 milliárd forintot (1704 millió eurót) költött el külföldön, 2 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az összeg háromnegyedét (387 milliárd forintot) turisztikai célú utazásokon költötték. Fejenként és naponta átlagosan 11 341 forintot költöttek a külföldi utazás során, ami 3,6 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben.
A statisztikai hivatal adatai szerint a magyar lakosság kétharmada kimaradt a turizmus nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekből. Ennek legfőbb indoka az anyagi lehetőségek hiánya volt.