Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Milliárdos bírság a gyógyszerkartellnek

2015-09-15

Összesen csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki egy gyógyszerkartell résztvevőire, három gyógyszer-nagykereskedő cégre és két tanácsadó vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A Budapesti Egészségközpont Zrt. 2011. novemberében gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a fővárosi önkormányzathoz tartozó tizenkét kórház számára, évente ötmilliárd forint értékben. A kiíró külső szakértőként alkalmazta a PharmAudit Kft.-t, amely az eljárás alá vontak összejátszását szervezte a Mezadin Piackutató és Marketing-kommunikációs Kft. segítségével.

Az elmarasztalt vállalkozások közösen érték el a pályázati kiírás módosítását úgy, hogy a pályázati feltételeket csak az Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. és a TEVA Gyógyszergyár Zrt. tudja teljesíteni, így a keret-megállapodásos közbeszerzési eljáráson csak ez a három nagykereskedő tudott indulni – közölte a versenyhivatal.

A GVH tájékoztatása szerint ezután a PharmAudit Kft. koordinálásával a három nagykereskedő felosztotta egymás között a tizenkét fővárosi kórház számára kiírt pályázatban meghatározott 919 hatóanyagot annak érdekében, hogy mindannyian az általuk megfelelőnek tartott arányban legyenek a tender nyertesei.

A versenyfelügyeleti eljárás előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálattal indult az eljárás alá vontak székhelyén és telephelyén 2013. április 9-én. A GVH bizonyítékként használta fel a rajtaütésen birtokba vett okiratokat és tanúvallomásokat – köztük védett tanúk vallomásait -, valamint mobiltelefon-cellainformációkat és számos okiratot.

gógyszer

A versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy az Euromedic-Pharma, a Hungaropharma, a TEVA, a végelszámolás alatt álló PharmAudit Kft. és a Mezadin folyamatos jogsértést követett el, amikor befolyásolták a közbeszerzési kiírást, közbeszerzési ajánlatuk benyújtása előtt egymásra tekintettel meghatározták ajánlati áraikat és felosztották egymás között a piacot.

A GVH ezért a három gyógyszer-nagykereskedő cég mindegyikére 792 millió forint, a Mezadin Kft.-re 66,6 millió forint, a végelszámolás alatt álló PharmAudit Kft.-re pedig 12 ezer forint bírságot szabott ki.
A versenyhivatal közleménye szerint a bírság kiszabásakor valamennyi eljárás alá vont esetében egységesen a közbeszerzési eljáráson elért nyertes ajánlatok összértékének háromszorosából indultak ki.

A szervező PharmAudit Kft. és Mezadin esetében a bírság megegyezik a törvény szerint kiszabható maximummal. Az ügyben feltárt jogsértést súlyosbítja, hogy az árak meghatározását és a piac felosztását célzó egyeztetések sikerrel jártak – hangsúlyozta a GVH. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a hivatal, hogy az érintett kórházak tovább versenyeztethették az ajánlatokat, a nyertes nagykereskedőknek a tender keretében elért tényleges forgalma pedig összességében 400 millió forinttal kevesebb volt, mint az aláírt keretszerződésben rögzített érték.

Az MTI érdeklődésére a TEVA Gyógyszergyár Zrt. közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel, és minden lehetséges jogi lépést megtesz a döntés megváltoztatása érdekében. A Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. határozott álláspontja, hogy – a GVH megállapításával szemben – jogsértést semmilyen tekintetben, semmilyen módon nem követett el. Ezt az eljárás folyamán mindvégig hangsúlyozták, az erre vonatkozó bizonyítékaikat és a jogi érvelésüket előterjesztették – írta a Hungaropharma. Hozzátették: a versenytanács határozatát tanulmányozzák, az abban foglalt megállapításokat elemezik, értékelik, ezt követően döntenek a szükséges lépésekről.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!