Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Millásreggeli podcast: mozaikcsaládban élő szülők végrendelete, aranyköpés, jegesúszó OB

2024-11-29

2024. november 29., péntek 8-9 óra

MOKK: Végrendelettel tudják egyenlően elosztani közös vagyonukat a mozaikcsaládban élő szülők. Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban. Gyakran végrendelkeznek azok a házaspárok, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük, ők így tudják egyenlően elosztani közös vagyonukat, és ezzel megelőzhetik a családi vitákat. A törvényes öröklési rend ugyanis hátrányosan érintheti azt a korábbi kapcsolatból született gyermeket, akinek a szülője hamarabb hal meg. Parti Tamás közjegyzővel, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettesével tekintettük át a lehetőségeket.

ARANYKÖPÉS: „Híresnek lenni azért jó, mert ha untatod az embereket, azt hiszik, a hiba bennük van.”
Egy éve hunyt el, Henry Kissinger (1923) amerikai diplomata, egykori külügyminiszter

ÉP TESTBEN: 12.01-én, vasárnap rendezik az első Magyar Jegesúszó Országos Bajnokságot. Az esemény különlegességét az adja, hogy a közel 100 nemzetközi nevező várhatóan a 10 fok alatti hőmérsékletű Lupa-tó vízáben fogja leúszni a meghirdetett 250m – 500m – 1000 m távokat. Az eseményen egy váltóra is sor kerül majd, amelyet az erre kialakított nyíltvízi medencében úsznak majd le a versenyzők. Pesti Balázzs, a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület elnökével beszélgettünk az eseményről és magáról a sportról.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2024/11/cafe_radiocafe98_20241129-0800_ok.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Podcast Címkék: aranyköpés, jegesúszás, mozaikcsalád, végrendelet

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!