A Duna House csoport részvényeinek nyilvános értékesítése maximum 4250 forintos áron november 9-én kezdődik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
A befolyó összegből legfeljebb 2 milliárd 508 millió forinttal emelik meg a csoport alaptőkéjét – mondta Régely Károly, a vezető forgalmazó Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója. A tőkeemelésből a regionális terjeszkedést, illetve az ingatlan franchise hálózat további bővítését valamint az egyéb tevékenységek fejlesztését finanszírozza a csoport – mondta Guy Dymschiz, a csoport társtulajdonosa és társ-vezérigazgatója.
Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatója elmondta, a tőzsdére vitel és a nyilvános értékesítés azért válik el időben egymástól, mivel a jelenleg zártkörű részvénytársaságként működő csoport a polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint csak akkor alakulhat át nyilvános részvénytársasággá, ha belép a tőzsdére. A belépés és a nyilvános értékesítés kezdete között zajlik a cégbírósági eljárás – tette hozzá.
A Duna House-t Guy és Doron Dymschiz alapították ingatlanközvetítésre 1998-ban. A franchise hálózatot 2003-ban kezdték szervezni, jelenleg 127 irodával fedik le az egész országot. Tevékenységüket folyamatosan diverzifikálták, így van energetikai tanúsítványt készítő, vagyonértékelő és finanszírozást közvetítő cégük is – ismertette a cég történetét Guy Dymschiz.
A múlt évi, csoportszintű árbevétel 2,4 milliárd forint volt, az adózott eredmény pedig meghaladta a 700 millió forintot. A közvetített ingatlanügyletek száma több mint 11 ezer, a kihelyezett hitel összege 18 milliárd forint, míg az értékesített lakástakarékpénztári szerződések értéke 5 milliárd forint volt. Az értékesítők száma elérte az 1400-at – számolt be a részletekről a társ-vezérigazgató.
Elmondta, a csoportot által értékesített ingatlanok száma nem csökkent a 2008-as válság óta, holott a piac negyedével esett vissza. A nemzetközi terjeszkedést viszont el kellett halasztaniuk, s mindössze Prágában nyitottak irodát, hogy teszteljék az ottani piacot és a tapasztalatokat felhasználják a régiós terjeszkedésben, amelyet felvásárlásokkal akarnak megvalósítani.
A Concord mellett az Erste Befektetési Zrt., az Equilor Befektetési Zrt. valamint a Raiffeisen Bank is bekapcsolódik az értékesítésbe. A 3 millió 60 ezer törzsrészvényből most 1 millió kerül a BÉT-re. Régely Károly kifejtette: 180 ezer lesz a nyilvános értékesítésű maximum 4250 forintos áron, de a 820 ezer darabos zártkörű értékesítésből 600 ezer részvény átcsoportosítható nyilvános értékesítésre, amennyiben akkora lesz a kereslet. Miután az 1 millió részvényen túl további 100 ezer is forgalomba kerülhet, ha nagy lesz az érdeklődés, a teljes értékesítési bevétel 765 millió és 4 milliárd 675 millió forint közé eshet.