Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Merre tovább Monsanto?

2013-07-16

Aki nem ismerné a céget, a Monsanto kukorica, szójabab, gyapot, búza, vetőmagok széles választékát kínálja a farmereknek/gazdáknak, illetve növényvédő szerek és zöldségnövények forgalmazásával is foglalkozik világszerte.

Utolsó negyedéves eredménye, melyet június 26-án publikált, felemásra sikeredett, érdemi részvény elmozdító hatása azonban nem volt. Bár az egy részvényre jutó nyereség esetében meghaladta a várakozásokat, azonban az év/év alapú bevétel csökkent.

A szegmens azonban szépen szerepelt. A mezőgazdasági termelékenység 9%-kal nőtt, mely meghaladta az elemzők várakozását.

A Monsanto az Amerikai szójabab termés 90%-áért felel, valamint a világban vezető pozícióban szerepel a génmódosított növények értékesítésében, így fundamentálisan erős lábakon áll a cég, emellett alacsony hitelmutatóval rendelkezik.

A jelenlegi pénzügyi évre vonatkozóan a cég menedzsmentje az eredmények tekintetében egy 20,7%-os javulást vár. Ez azonban a piaci várakozás alatt van, mivel az elemzők egy 21,5%-os bővülést várnának. Nem meglepő fordulat viszont, hogy egy felemás eredmény után a menedzsment csökkenti a várakozásait, azonban ez gyakran ?marketing célt szolgál? így a következő negyedévben, ha a várakozásokat túlszárnyaló eredményt ér el a cég, az a részvényekre így nagyobb hatást gyakorol.

A piaci várakozás viszont magas a Monsatnoval szemben, 23 elemzőből 16 vételre javasolja átlagosan 115 dolláros célárral. Véleményünk szerint ezt könnyedén elérheti idén.

Vetter Péter, Solar Capital

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!