Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Megkezdődött a szakmák olimpiája

2015-08-12

Megkezdődött a szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills fiatal szakemberek világversenye Brazíliában, Sao Paulóban, a hivatalos megnyitót helyi idő szerint kedd este tartották.

A szombatig tartó versenynapokon 63 ország több mint 1200 versenyzője méri össze tudását 50 versenyszámban.

Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakmunkás képviseli.

A rendezvény szervezői mintegy 200 ezer látogatóval számolnak, az eredményt a vasárnapi záróünnepségen hirdetik ki.

WorldSkills

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke elmondta, hogy a mostani magyar csapat jóval nagyobb létszámú a korábbi évekhez képest, és remélhetően a magyar fiatal szakmunkásoknak az európai versenyeken mutatott eddigi sikeres szereplései a WorldSkills világversenyen is folytatódnak.

A kamara alelnöke szerint a magyar szakképzés színvonalának emelése, a duális képzés fejlesztése is szerepet játszik abban, hogy egyre jobb eredményt érnek el a magyar fiatal szakmunkások a különböző nemzetközi versenyeken.

Megjegyezte: a kamara a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából évek óta szervezi és eredményesen működteti a szakmunkástanulók versenyét, ezáltal sikerült egy olyan válogatórendszert kialakítani, amelynek révén már csak a legjobbak jutnak el a szakmák világversenyére.

Bihall Tamás hangsúlyozta, a magyar szakmunkások felkészülése egyre szervezettebb, a fiatalok lelkes hozzáállása pedig alkalmassá teszi a csapatot arra, hogy a szigorú feltételek mellett zajló versenyeken szép eredményeket érjenek el.

A kamara alelnöke az esélyeket latolgatva úgy fogalmazott, hogy a mostani WorldSkills csapatverseny első tíz helyezettjének többsége valószínűleg ázsiai lesz, ott egy versenyzővel öt évig készülnek az ilyen megmérettetésre. Szerinte Magyarország szereplését akkor lehet majd sikeresnek mondani, ha a különböző mutatók alapján összeállított ország-rangsorban a mezőny első felében, a 20-25. hely között végez. Az egyéni versenyben akár lehetnek kedvező meglepetések, az eddigi tapasztalatok alapján a magyar fiatalok erősek a mechatronikai, a faipari és az információs technológiai szakmákban, illetve egyre jobbak a szépségiparágban, az ápolás és gondozás területen indulók is – mondta Bihall Tamás.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!