Csillogás, villogás és számtalan technikai újdonság mellett borús jóslatokkal indul a 83. Genfi Autószalon.
A hivatalosan március 7-én nyíló és 17-ig tartó genfi autó kiállítás szakmai napján, kedden a nagy autógyártók vezetői szinte kivétel nélkül arról beszéltek, hogy még évekig gyengén alakulnak majd az értékesítési számok az autóiparban, köszönhetően az országok túlzott eladósodottságának és az erre adott kormányzati reakcióknak, melyek megszorító intézkedések formájában csapódnak le. Ehhez jönnek még a zsugorodó fizetések és az emelkedő árak, csökkentve ezzel az autóvásárlásra elköthető jövedelmet.
A BMW vezérigazgatója, Norbert Reithofer szerint, aki egyébként meglehetősen optimista a cég globális értékesítési lehetőségeinek tekintetében, még legalább öt évig ilyen borús marad a helyzet Európában. Stephen Odell a Ford európai üzletágának vezetője egy rakás bizonytalansági tényező mellett 13-14 millióra teszi az idén eladható összes személygépkocsi számát a kontinensen, ami közelében sincs a válságot megelőző 2007-es 18 millió járműnek. Odell 4-5 évet jósol, mire ez utóbbi értéket elérheti az európai piac.
Keddre időzítette a Morgan Stanley iparági elemzője is az Európai Unió autó keresletre vonatkozó számainak felülvizsgálatát, melyben a korábbi 4 százalékos visszaesés helyett 6 százalékkal számol. Ez még optimista becslésnek is tűnhet, főleg az egy nappal korábban Duncan Aldrednek, a GM értékesítési igazgatójának a nyilatkozatához képest, melyben egy 10 százalékos volumencsökkenést vizionált a kontinensre vonatkozóan.
A borús jóslatokon semmi csodálkoznivaló nincs, azok után, hogy 2012-ben az Európai Unióban 8,2 százalékkal 17 éves mélypontra estek az új autó eladások és az idei év is nagyon borúsan indult. Februárban több mint 10 százalékkal esett Németországban a regisztrációk száma, miközben Franciaországban 12, Olaszországban 17 százalékos csökkenés volt megfigyelhető. (Reuters/Millásreggeli)