Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

MÁV-Start: forgalomba állt a négyszázadik wifis vasúti jármű

2013-07-17

Forgalomba állt a négyszázadik internetezésre alkalmas vasúti jármű szerdán, így naponta már több mint negyvenezer utas használhatja ingyenesen a szolgáltatást – közölte a MÁV-Start szerdán.


A miskolci, nyíregyházi, debreceni, váci, szobi, újszászi, ceglédi, szolnoki, pécsi, szombathelyi vasútvonalon és már a Balaton északi partján is találkozhatnak az utazók a vonatokon az ingyenes wifivel. Úgy látszik szépen lassan a MÁV-hoz is beszivárognak a technológiai haladás által elérhető kényelmi szolgáltatások, mint például az online jegyvásárlás is, amit a társaság 3 százalékos kedvezmény nyújtásával próbál népszerűsíteni.

A vasúttársaság közleménye szerint a további bővítéseknek köszönhetően hetente újabb húsz-harminc InterCity- és elővárosi járműben utazva lehet majd díjmentesen internetezni. A tervezett 735 jármű – személykocsi, illetve motorvonat – wifirouterrel történő felszerelését folyamatosan végzik a karbantartó műhelyekben, a munkálatok elkészülte után csaknem napi nyolcszáz közlekedő vonaton lesz elérhető a szolgáltatás.

A hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit/másodperc. Egy vonaton egyidejűleg akár több százan is csatlakozhatnak a rendszerre, ez péntekenként és vasárnaponként, a legforgalmasabb időszakokban tapasztalható is. Az ingyenes wifielérést biztosító járműveket külső és belső matricákkal is jelöli a vasúttársaság.

Az ötszázadik wifis kocsi várhatóan augusztustól áll az utazók rendelkezésére – közölte a MÁV-Start. (MTI)

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!