Ötmillió jüannal, vagyis körülbelül 225 millió forinttal állított be a kínai Szecsuan tartomány kisvárosának bankjába egy férfi, mert úgy döntött: számlát nyit. Az alkalmazottak akkor még nem tudták, hogy a nedves, penészes bankjegyek gépi átszámolása hét órába fog telni és még hajszárítót is kell szerezniük hozzá.
A helyi média beszámolója szerint a Li nevű férfi ebéd után húzott sorszámot a Kínai Mezőgazdasági Bank Töjang városi helyi fiókjában és nyolc csomagban, kötegelve adta át az egyenként 4500 forintot érő százjüanosokat. A hatalmas summa többszöri átszámolásához délután 1 órakor kezdtek az alkalmazottak, a feladat elvégzéshez valamennyi szabad pénzszámláló masinájukat bevetették. Balszerencséjükre azonban közülük egy, a túlzott igénybevételtől felmondta a szolgálatot.
Az ügyfélfogadók elmondták, normális körülmények között nagyjából 3 óra alatt végezniük kellett volna a munkával, de az összeragadt bankók körültekintő szétválasztása és szárításuk miatt végül csak este nyolc után húzhatták le a rolót.
A helyi média sem az illető milliomos kilétét nem fedte fel, sem azt nem derítette ki, hogy hol őrizte a pénzét, s miért éppen most döntött a számlanyitás mellett.
A jelentések felidéznek egy másik, májusi különleges banki esetet is. Akkor Sanghajban egy buddhista szerzetes egy háztartási gépeket forgalmazó üzletbe 200 ezer darab pénzérmével tért be. A kolostor számára vásárolni tervezett vízmelegítő ellenértékét 13 órán át számolták. Az 10 fenesek, vagyis a jüan egy tized részét érő érmék súlya állítólag 716 kilogramm volt.