Pornográf tartalom szolgáltatásával vádolja az Apple-t a Zsenmin Zsipao kínai pártlap, mely csütörtöki számában a vállalattal szembeni növekvő elégedetlenségről cikkezik.
A Zsenmin Zsipao összesen 198 vállalatról állítja, hogy azok pornográf tartalmak elérését teszik lehetővé a kínai interneten, ami illegálisnak minősül. A hatóságok 12 cég honlapját bezárták, a listán szereplő többi vállalatot tevékenységének beszüntetésére és a jövőbeli hasonló esetek elkerülésére szólították fel.
Az Apple esetében a vállalat internetes áruházában, az Apple Store-ban kínált alkalmazások szolgáltattak platformot a tiltott tartalom eléréséhez, korábban pedig hasonló tartalmú elektronikus könyvek tucatjai is letölthetők voltak a virtuális áruházban ? írta a Hszinhua hírügynökség.
A hivatalos kínai média az elmúlt hetekben többször is szájára vette az Apple-t, gyakorlatilag kampányolnak a vállalat hírnevének megtépázására. A fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásban március közepén a kínai központi televízió (CCTV) a vállalat kettős gyakorlatára mutatott rá, mely szerint a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció. A lejáratás a Zsenmin Zsipao hasábjain folytatódott, ahol az újság arrogánsnak nevezte a vállalatot, és a felmerült kritikákra való választ hiányolta. Az újság szerint a kettős mércét illető vádakat követően az Apple mindössze egy semmitmondó és önfényező 200 szavas közleményt hozott nyilvánosságra honlapján, nem kért bocsánatot és a gondra nem kínált megoldást. A bocsánatkérésre végül április elején megtörtént, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a cég honlapján kínai nyelvű közleményében kért elnézést.
A Zsenmin Zsipao most csütörtöki számában hosszú cikkben részletezi az esetnek a kínai vásárlókra gyakorolt hatását. A lap azt állítja, a botrány után az Apple megítélése az újság által végzett közvélemény-kutatásban részt vevők 60 százaléka szerint romlott, 80 százalékuk elítéli a kettős mérce használatát, s csaknem egyötödük állítja azt, hogy nem vásárol többet a cég termékeiből. (Millásreggeli/MTI)