A világ legdrágábban elkelt szobrát, Alberto Giacometti A mutató ember (L’Homme au doigt) című alkotását Steven Cohen amerikai milliárdos befektető és műgyűjtő vette meg májusban a Christie’s aukcióján.
A kilétét most felfedő licitáló 141,3 millió dollárt (39 milliárd forint) fizetett a szoborért, melyet a svájci művész 1947-ben készített – írta a The Daily Mail. A sovány, kinyújtott karú férfit ábrázoló életnagyságú szobor Cohen növekvő Giacometti-gyűjteményét gyarapítja. Tavaly novemberben az 58 éves milliárdos 101 millió dollár adott a művész A szekér című szobráért a Sotheby’s árverésén.
Bár a vevő az anonimitást választotta, a New York Postnak több forrás is megerősítette, Steven Cohen adta a rekordnagyságú összeget A mutató emberért.
Az amerikai milliárdost tartják a világ egyik legsikeresebb fedezetialap-menedzserének. Cége, az SAC Capital ellen nyomozás folyt 2012-ben, és bár számos alkalmazottját elítélték, Cohen ellen nem emeltek vádat. A céget a botrány miatt 2014-ben bezárták, azóta a befektető másikat alapított. A vállalkozó az utóbbi időben óriási összegeket fektet műkincsekbe, ma Amerika egyik legjelentősebb kollekciójának tulajdonosa, ennek értékét egymilliárd dollárnál is többre becsülik. A Connecticut állambeli Greenwichben magánmúzeumot épít műkincseinek, melyek között Claude Monet, Edvard Munch, Jasper Johns, Jeff Moons, Francis Bacon, Andy Warhol és Damien Hirst alkotásai is megtalálhatók.
Watson, az IBM mesterséges intelligenciája válaszol. Próbálja ki!
A legnagyobb összeget mégsem a világ legdrágább szobráért adta ki a Cohen. Picasso Az álom című festményéért 155 millió dollárt fizette az előző tulajdonosnak, Steve Wynn Las Vegas-i kaszinókirálynak 2012-ben. A Forbes üzleti magazin szerint Cohen, egy manhattani szabó fia tőzsdei karrierjét 7000 dollárral kezdte, melyet iskolai tandíjára kapott.