A kormány feltett szándéka, hogy előbb az általános iskolában, 2016-tól pedig az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen, a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük.
Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta: az intézkedés bevezetésével nem szabad rákényszeríteni a szülőket arra, hogy saját szegénységüket dokumentálják. A társadalom legfőbb törekvése ne az legyen, hogy „a szegénységet bizonygassuk, és ezek alapján jussunk hozzá bizonyos támogatásokhoz”. Ha gyermekekről van szó, az legyen az alapelv, hogy a társadalom mindent automatikusan és ingyenesen adjon meg nekik.
A kormány 20 milliárd forintot fordít arra, hogy 2016-tól minden gyermek – bizonyos jövedelmi korlát alatt – ingyenesen kapjon étkezést. Azoknak a gyerekeknek, akik ezt a támogatást az intézményrendszeren keresztül nem kapják meg, külön programokat kell kidolgozni, ilyen lesz például a nyári gyermekétkeztetés és a tavasztól induló ételcsomagprogram. Előbbinek jelentősen nő jövőre a támogatása, a tavasztól induló, 34 milliárd forintos ételcsomagprogram pedig egyebek mellett a bölcsődés korú, a háromévesnél fiatalabb gyermekeket gondozó családokat fogja segíteni.