Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Fellélegzik a rádiós piac?

2015-04-09

A hirdetési bevételek növekedését várja a hazai rádiós piac, de több faktor is bizonytalanná teszi a bővülés mértékét.

Turi Árpád Rádiós Műsorszolgáltatók Egyesületének (Rame) elnöke elmondta: irreális elvárás, hogy megismételjék az elmúlt évekre kimutatott, néha 15-20 százalékos növekedést, aminek egyik magyarázata éppen az volt, hogy korábban csak a bevételek mintegy háromnegyedére volt rálátásuk a piacbecslést végző szervezeteknek. „A Rame megalakulásával ez az arány 99 százalék közelébe ugrott. Mivel a 2013-as piacbecslésben vettünk részt először, a nemrég publikált tavalyi adatok az elsők, amelyek már ténylegesen összehasonlíthatóak az előző évivel” – jegyezte meg. A március elején publikált tavalyi reklámköltési adatok szerint a hazai hirdetési piac – 7,77 százalékos növekedés mellett – 189,05 milliárd forintos volt, a rádiós bevételek 9,3 milliárdja 5,8 százalékkal múlta felül a 2013-as adatot.

radio

Turi Árpád megjegyezte: az utóbbi években „letisztult” a rádiós piac, amiben annak is szerepe volt, hogy alig akadt olyan nagyobb szereplő, amelynek lejárt volna a műsorszolgáltatási jogosultsága, így mindenki figyelt a hosszú távú márkaépítésre. Turi Árpád a következő évek feladatai között említette a felkészülést az online rádióhallgatás korára. Azt mondta, lassú folyamatra számítanak, hiszen a rádiózással töltött idő 99 százalékát ma még a hagyományos platformok viszik el. A rádióidő jelentős hányadát elvivő autórádiók piaca nem mozdul gyorsan, ugyanakkor a mobilszolgáltatók adatátviteli korlát nélküli ajánlatai már alkalmasak lehetnek arra, hogy részben kiváltsák a hagyományos rádiót – jegyezte meg a Rame elnöke.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!