A vállalkozói hitelezés fellendítéséről tárgyalt a magyarországi bankok vezetőivel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A megbeszélésen elhangzott, hogy az eredményes gazdaságfejlesztéshez célzottan, a növekedéshez legjobban hozzájáruló ágazatok hitelezését kell ösztönözni. A közlemény szerint a felek megállapították, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemének megőrzéséhez, valamint gyorsításához elengedhetetlen a hitelezés bővítése, amihez alapvetően pozitív ösztönzők vezethetnek. A megbeszélésen áttekintették azokat a pontokat, amelyek jelenleg gátját képezik a banki hitelezés bővítésének.
Varga Mihály a tárgyaláson elmondta, a magyar gazdaságpolitika célja, hogy a növekedés üteme hosszabb távon is magasabb legyen az Európai Unió átlagánál – olvasható a közleményben. Ebben a munkában a kormány számít a hazai pénzintézetek aktív szerepvállalására. A szakminiszter kiemelte: nem lehet egyetlen eszköztől várni a megoldást, számos kisebb lépést kell megtenni ahhoz, hogy aktívabb hitelezés legyen Magyarországon.
Az NGM közleménye szerint a bankok jelezték, hogy forrásellátottságuk megfelelő, és a keresleti oldalon is meg kell találni azokat az ösztönzési lehetőségeket, amelyek hozzájárulhatnak a hitelezés bővítéséhez. Egyetértettek abban is, hogy a hitelezés mellett az olyan alternatív finanszírozási termékek szerepét is erősíteni kell, mint a kockázati tőke vagy a tőzsdei értékpapírok kibocsátása.