Megnyílt a lehetőség arra, hogy az állampolgárok több különböző állami szolgáltatást egyetlen elektronikus kártyával vehessenek igénybe.
Lezárult a nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) informatikai hátterének kialakítása – jelentette be a Központi Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). A NEK célja, hogy az állampolgárok egyetlen kártya segítségével vehessék igénybe a különböző állami, önkormányzati szolgáltatásokat, vagy a közlekedési vállalatok és más gazdasági szereplők szolgáltatásait. Varga József projektvezető arról beszélt, jelenleg csak a diákigazolványok alkalmasak a NEK-hez csatlakozásra, de tárgyalásokat folytatnak a polgárőrséggel is arról, hogy a polgárőrkártyákat is integrálják a rendszerbe.
A jövőről szólva azt mondta, például a közlekedési vállalatok szolgáltatásait a jövőben a tervezett kártyával vehetik majd igénybe az ügyfelek, de lehetőség van arra is, hogy például „városkártyák” is bekerüljenek a rendszerbe. Oktatási intézmények, kulturális, sport- és egyéb szabadidős intézmények szolgáltatásai is elérhetőek lesznek a NEK-en keresztül, ha azok csatlakoznak a rendszerhez. Nagy Lajos, a KEKKH elnökhelyettese azt emelte ki, hogy tulajdonképpen csak a kártyakibocsátók „fantáziájára” van bízva, milyen szolgáltatást nyújtanak és csatlakoznak-e a hivatal által menedzselt rendszerhez.
Elmondta, az „egy kártya – egy alkalmazás” elvét egy új, felhasználóbarát kártyarendszer válja fel, amelyben az eddigi, különböző elektronikus kártyákkal igénybe vehető alkalmazások egyetlen kártyára integrálhatók, a szolgáltatások köre pedig folyamatosan bővíthető. A projekt 800 millió forintból valósult meg.
Az elektronikus kártyák szabványosított kártyatechnológia alkalmazásával, központilag kezelt és hitelesített, megszemélyesítő adatok felhasználásával nyújtják szolgáltatásaikat. Lehetőség van elsődleges – fizikailag is létező -, valamint másodlagos, kézzel nem fogható, úgynevezett hozzárendelt, virtuális kártya kibocsátására is, ez a másodlagos kártya azt teszi lehetővé, hogy ha a felhasználó úgy akarja, akkor egyetlen fizikai kártyán elméletileg végtelen funkció legyen elérhető.
A csatlakozáshoz kártyafelhasználói regisztráció szükséges, amelyet okmányirodában, kormányablakban, illetve a KEKKH személyes ügyfélszolgálatán lehet megtenni. Az ügyfélszolgálaton személyazonosítás után fénykép készül az igénylőről, és rögzítik az aláírását, ezt követően az adatok a NEK központi nyilvántartásába kerülnek. A regisztráció után bármely NEK-rendszerben regisztrált kártyakibocsátó ügyfélszolgálatán személyesen lehet igényelni az elektronikus kártyákat.