A tapasztalatok szerint átlagosan 15 százalékkal nő a tömegközlekedési jegyek értékesítéséből származó árbevétel az elektronikus jegyrendszer bevezetésével.
A budapesti e-jegyrendszer kiépítésének tenderét elnyerő német Scheidt&Bachmann nyolc városban kiépített rendszerének adatait alapul vevő felmérése alapján azokban a városokban, ahol bevezették az e-jegyrendszert, drasztikusan csökkent a jegy nélkül utazók száma, az egyszer használatos papírjegyek helyére lépő tartósabb műanyagkártyák pedig észrevehető mértékben csökkentik a kiadásokat.
Hraboczki Márton, a Scheidt & Bachmann Hungary ügyvezető igazgatója rámutatott: az e-ticket rendszer igazságosabb, illetve sok esetben fajlagosan olcsóbb, mert az utazási idővel vagy távval arányosan fizetnek az utazók. A fejlesztések nyomán az eddig használatban lévő menetjegyek egy részét felváltják az időalapon működők, amelyekkel egy adott időkereten belül akárhányszor át lehet szállni, nem kell újabb jegyet érvényesíteni, a rendszer a rövidebb utazásokért kevesebb összeget számít fel – fejtette ki.
Az elektronikus jegyrendszer egyik fontos hozadéka a város hatékonyabb utazásszervezése is, hiszen egy e-jegyrendszer bevezetésével mérhetővé válik, hogy az egyes útvonalakat milyen gyakran és hogyan használják az utasok, vagyis hol érdemes járatsűrítésekre és fejlesztésekre koncentrálnia a közlekedési vállalatnak.