Az ellenőrzött üzletek 38 százalékában találtak szabálytalanságot november 23. óta az ellenőrök – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A hatóság főigazgatója, Szente István elmondta: az ellenőrök 634 kereskedelmi üzletben vizsgálták a fogyasztók érdekeinek betartását. A szabálytalanságok alapvetően az árazással voltak kapcsolatosak, az ellenőrzések még egy hétig folytatódnak.
Az eladási árak feltüntetésénél 15 százalékban, míg az egységáraknál 25 százalékban fordult elő szabálytalanság. Az akciós eladási árak ellenőrzésénél 11, míg az akciós egységáraknál 10 százalék volt a szabálytalanság.
Közölte, tipikus eset, hogy a pénztárnál nem az akciós árat számítják fel. Ezek az arányok szinte megegyeznek a tavalyi kifogásokéval.
A szolgáltatások díjának feltüntetésénél viszont mindössze 6 százalék volt a szabálytalanság, ez egy éve még 24 százalék volt – ismertette az adatokat a főigazgató.
Az ellenőrök 558 próbavásárlást végeztek, ezek során 5322 terméket vásároltak. Jogsértést az esetek 12 százalékában – 69 vásárlásnál – tapasztaltak, a többletszámlázás 25 millió 866 ezer forintot tett ki.
Óvatosan a kínai fényekkel!
Eddig 17 fényfűzért vizsgáltak a hatóság laboratóriumában, ebből 10 nem volt megfelelő. Folyamatban van 20 termék további vizsgálata, de ezeknél is hasonló eredmény várható – mondta.
A szaküzletekben és nagyáruházakban vásárolt fényfüzérekkel nem volt gond, a piaci és távol keleti boltok termékei veszélyeztetik a fogyasztók biztonságát – ismertette a biztonságot érintő vizsgálatról Szente István. Leggyakoribb hiba a villásdugó rossz szigetelése, illetve az, hogy a vezetékek kettős helyett csak egyszeres szigeteléssel rendelkeznek.
Vermes Bella, a hatóság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 10 ezer forintnál drágább műszaki cikkekre kötelező jótállási jegyet adni. Otthon ajánlott kipróbálni a terméket, mivel cserét csak 3 napon belül lehet kérni. Hibátlan terméket – például a színe vagy a mérete miatt – a kereskedő nem köteles visszacserélni. Amennyiben ezt ígéri, úgy a vásárló ezt írassa rá a számlára – javasolta a szóvivő.
Az internetes vásárlásnál viszont 14 napig indoklás nélkül lehet visszaküldeni a terméket, leszámítva például a romlandót, vagy az egyedi igény szerint készültet – tette hozzá Vermes Bella.