Annak ellenére, hogy mi magyarok több problémával szembesülünk, áruk vagy szolgáltatások vásárlása, illetve igénybevétele során, és gyakrabban vásárolunk megtévesztő reklámok hatására is, kevésbé ismerjük alapvető fogyasztói jogainkat, mint európai polgártársaink – állapítja meg a fogyasztói jogok ismeretét vizsgáló legutóbbi európai kutatás.
Ezért indít jogainkkal kapcsolatos tájékozottságunk növelése céljából figyelemfelkeltő kampányt az Európai Bizottság Magyarországon és további 13 tagállamban. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal közösen megvalósított kampány célja a fogyasztók figyelmének felhívása egyebek mellett arra, hogy jogukban áll a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni, joguk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni, joguk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni, illetve joguk van a hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz.
Az Eurobarométer – amely az Európai Bizottság Magyarországon 1002 fő megkérdezésével, a TNS Közvélemény- és Piackutató Intézet által elvégzett kutatása – szerint, annak ellenére, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban a magyar fogyasztók 29%-ának volt jogos reklamációja áruk vagy szolgáltatások vásárlásakor vagy igénybe vételekor mi magyarok a 28 tagállamból a 24. helyen állunk fogyasztói jogaink megfelelő ismerete tekintetében.
Ezen kívül, a kutatás Magyarországra vonatkozó megállapításai a következők:
– A fogyasztók 35%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy jogosult a telefonon, postán vagy interneten keresztül vásárolt termékeket egy megadott időn belül indoklás nélkül visszaküldeni, és a vételárat visszakapni.
– A fogyasztók 49%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni.
– A fogyasztók 76%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy nem köteles a kéretlenül kapott termék árát kifizetni, még akkor sem, ha a termékeket nem küldi vissza.
A fogyasztói jogok ismeretének növelése érdekében az Európai Bizottság most egy tudatosságnövelő kampányt indított Magyarországon is. A kampány tizennégy tagállamban fut, köztük Görögországban, Spanyolországban, Cipruson, Portugáliában, Bulgáriában, Lettországban, Olaszországban, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Litvániában, Észtországban, Szlovéniában és hazánkban.
Watson, az IBM mesterséges intelligenciája válaszol. Próbálja ki!
Věra Jourová, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa a következőket mondta: „Az uniós jogszabályoknak köszönhetően az európai fogyasztóknak erősebb jogaik vannak, és kiemelt védelmet élveznek az interneten történő vásárláskor, illetve online szolgáltatások igénybe vételekor. A legfrissebb felmérések azonban azt mutatják, hogy mindössze az európai fogyasztók 12%-a ismeri pontosan az alapvető jogait. Csak azok a fogyasztók látják hasznát a jogszabályoknak, akik ismerik jogaikat, és tudják, hogyan érvényesítsék azokat. Ezért indítottuk el ezt a tájékoztató kampányt, amellyel azt az üzenetet kívánjuk közvetíteni a fogyasztók felé, hogy szilárd és sérthetetlen jogok védik őket az internetes és a nem internetes vásárlásaik során egyaránt.”
„A fogyasztói jogokról szóló legújabb irányelv új szabályokat vezetett be az egész Európai Unióban, köztük például a 14 napos várakozási időszakot. Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy meggondoljuk magunkat az interneten megvásárolt termékkel kapcsolatban, legyen szó akár egy olyan táblagépről, amelyre jobb ajánlatot kapunk, vagy mondjuk egy olyan pulóverről, amelynek más a színárnyalata, mint amit vártunk. Ebben az esetben a vásárlást vagy a kézbesítést követő két héten belül a kereskedőnek kérdés nélkül vissza kell vennie az árut és pénzvisszafizetésre vagyunk jogosultak” – mondta Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója Budapesten, a tudatosságnövelő kampány indításakor.
Éppen ezért a kampány célja a magyar fogyasztók figyelmének felhívása a következő tényekre:
– jogunk van a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni,
– jogunk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni,
– jogunk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni,
– jogunk van hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz,
– és végül, de nem utolsó sorban, jogunk van az Európai Fogyasztói Központok ingyenes segítségének igénybevételére a külföldi kereskedőkkel kapcsolatosan felmerült problémák kezelése érdekében.