Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Akár 3 eurót is felszámolhatnak a csapvizért a bécsi kávéházakban

2013-07-19

Egyre több bécsi kávéház és étterem szakít az eddigi szokással és az idáig ingyen felszolgált csapvizet is felszámítja vendégeinek.

A téma a nyár közepén visszatért hőségben az osztrák sajtót sem hagyta hidegen. A médiában megjelent összeállításokból kiderül, hogy egy pohár víz ára 60 eurócenttől (mintegy 180 forinttól) akár három euróig (majdnem 900 forintig) is terjedhet azokban a belvárosi kávéházakban, ahol felhagytak az eddigi gyakorlattal. A lapok rámutatnak, hogy a közművállalat egy köbméter vezetékes vizet ezzel szemben mindössze 1,73 euróért szolgáltat.

Míg a többség kitart a vendég felé tett udvariassági gesztusnak tartott ingyen pohár víz mellett, az új trendhez csatlakozó vendéglátóhelyek azt mondják, rákényszerülnek a változtatásra, mert miközben az ő üzemeltetési költségeik nőnek, egyre több vendég mást nem is kérne, csak vizet.

„A víz szolgáltatás és a szolgáltatásért fizetni kell. A poharat el kell mosni, ki kell vinni a vendégnek, majd le kell szedni az asztalról” – mondja Josef Bitzinger kamarai illetékes az osztrák televíziónak. „Emellett gyakran előfordul, hogy csak egy olcsó menüt rendel valaki és mellé egy pohár vizet. Ez így már egyértelműen nem éri meg” – tette hozzá.

Andrea Winkler, a több neves kávéházat is üzemeltető Querfeld család tagja azzal érvel, hogy az elmúlt hónapokban több vizet szolgáltak fel, mint amennyi alkoholos italt összesen. A kávé mellé természetesen továbbra is ingyen jár egy pohár víz és azért sem kérnek pénzt, ha valaki a kutyájának kér – mondta Winkler. Hozzátette: azt azonban nem látja be, hogy miért ne kérhetnének pénzt akkor, ha valaki csak egy pohár vizet rendel.

A közeli hegyekből érkező, forrásvíz-minőségű ivóvizére büszke város köztéri ivókutakban egyébként nem szűkölködik. A nyári idényben a turisták által leginkább látogatott tereken ideiglenes kutakat is felállítanak, ahol az arra járók felfrissíthetik magukat. (Millásreggeli/MTI)

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!