Újabb komoly figyelmeztetéssel hívta fel magára a figyelmet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. A baktériumok antibiotikumokkal szembeni ellenálló képessége már globális egészségügyi krízisnek nevezhető, a szervezet szerint.
Bárki, bármikor, bármelyik országban elkaphat egy antibiotikumokkal szemben ellenálló fertőzést – figyelmeztet a WHO. A szervezet ezért november 16. és 22. között tartja az első „világhetet az antibiotikumok megfelelő alkalmazásáért”.
A WHO azt ajánlja, hogy csak orvosi előírásra szedjünk antibiotikumot és mindig folytassuk a végéig a kezelést. Miért? Mert a túlzott és helytelen antibiotikum használat elősegíti a rezisztens baktériumok kialakulását. Antibiotikum-rezisztenciának azt a jelenséget nevezzük, amikor egy baktérium mutálódik, ezzel hozzászokik az általa okozott fertőzések kezelésére használt antibiotikumokhoz, vagyis rezisztens lesz velük szemben – áll a WHO hétfői közleményében. Ezek az ún. szuperbaktériumok.
A WHO egy átfogó vizsgálat eredményeivel állt elő, melynek során 12 országban kérdeztek meg 10 ezer embert. A megkérdezettek 64%-a tisztában volt azzal, hogy a rezisztencia hatással lehet saját és családjuk egészségére, azt azonban nem igazán tudják, hogy ez milyen hatással van rájuk és hogyan kezelhetik a problémát.
A válaszolók 64 százaléka vélte tévesen úgy, hogy a penicillinalapú gyógyszerekkel és más antibiotikumokkal kezelhető az influenza és a megfázás annak ellenére, hogy ezek az orvosságok vírusok ellen hatástalanok.
32% azt mondta, hogy befejezhetik az antibiotikum használatát, ha jobban érzik magukat ahelyett, hogy betartanák az orvosi előírásokat.
Az antibiotikumoknak való ellenálló képesség erősödése egy globális egészségügyi válságnak felel meg és a kormányok most kezdik felismerni: ez az egyik legnagyobb kihívás a közegészségügyi rendszerek számára – mondta Margaret Chan, a WHO igazgatója. Ez a fajta rezisztencia veszélyezteti azt, hogy képesek legyünk kezelni a fertőző betegségeket és aláássa a gyógyszerfejlesztés eredményeit, a szakértő szerint.