Kilencből hét gördeszka nem bizonyult biztonságosnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) erre vonatkozó témavizsgálata alkalmával, a kifogásolt típusokat kivonatták a forgalomból – tájékoztatta szerdán az MTI-t a NFH.
A nem megfelelő szilárdságú és stabilitású termékek a használat során veszélyeztetik a gyerekek és a fiatalkorúak egészségét és biztonságát, ezért a hatóság elrendelte, hogy vonják ki azokat a kereskedelmi forgalomból – áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint 6 fajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült, vagy eltört az „ejtővizsgálat” alatt. Szintén jellemző probléma volt, hogy a hordfelület alsó éleit nem kerekítette le a gyártó, illetve az első tengely végei túlnyúltak a deszkán.
Ugyancsak jellemző veszélyforrást jelent, ha deszkát nem teljes egészében érdesítik, mert így könnyű lecsúszni róla, ami balesethez vezethet.
Három fajta gördeszkánál egyszerre több veszélyforrást is találtak, illetve több sporteszköznél hiányzott a maximális terhelhetőségre vonatkozó jelzés és egyéb előírt figyelmeztetések is – közölte a fogyasztóvédelmi hatóság.
A nem biztonságos gördeszkák és az NFH által letiltott egyéb veszélyes termékek az alábbi linken érhetők el:
http://www.nfh.hu/magyar/hasznos/termekbiztonsag/veszelyes_1 (MTI)