Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Odasózott a bankoknak az MNB

2014-08-26

Összesen 1,86 milliárd forintos bírságot szabott ki díjaik egyoldalú emelése miatt a jegybank. A pénzintézeteknek ezen kívül több ezer fogyasztó számára kell visszatéríteniük a jogszerűtlenül beszedett díjakat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) befejezte a teljes hitelintézeti szektort érintő díjemelési vizsgálatsorozatát. A jegybank azt vizsgálta, hogy az intézmények  2012. január 1-je és 2014. május 23-a között a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait, jutalékait vagy költségeit.

A vizsgálatok négy szakaszban folytak, az utolsó, most lezárult körben 39 pénzügyi szervezetnél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot a jegybank. A közlemény szerint 35 esetben kötelezést tartalmazó intézkedéseket írt elő az intézmények számára, és ebből 33 esetben fogyasztóvédelmi bírság kiszabását is indokoltnak tartotta, összesen 216,5 millió forint értékben.

kovacs

Az utolsó körben főleg takarékszövetkezeteket vizsgált a jegybank. Közülük a legnagyobb, 19,75 millió forintos bírságot a Rónasági Takarékszövetkezet kapta. A Rétköz Takarékszövetkezetnek 17,25 millió, az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.-nek 15 millió, a Pátria Takarékszövetkezetnek 14,25 millió, a Sajóvölgye Takarékszövetkezetnek 13,5 millió, az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezetnek 12,25 millió, a Zirci Takarékszövetkezetnek 10,5 millió forint bírságot kell megfizetnie. Tizenegy takarékszövetkezetet 5 és 10 millió forint közötti bírság megfizetésére kötelezett a jegybank, a többieknek 1,5 és 5 millió forint közötti összegeket kell fizetniük.

Az MNB közleménye emlékeztet, hogy a vizsgálatok korábbi szakaszaiban, 2014 márciusában 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki, ezt követően július elején 10 pénzügyi szervezet kapott 71,75 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot, július végén pedig 58 intézményre 386,5 millió forint bírságot rótt a jegybank. Az MNB a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri a költségek, díjak változásait és vizsgálni fogja azok jogszerűségét.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!