Javítottak közzétételi gyakorlatukon az állami cégek az elmúlt másfél évben, de a vállalati átláthatóság még elmarad a szükséges szinttől a Transparency International (TI) Magyarország kutatása szerint.
A korrupcióellenes szervezet a másfél éve indult projekt keretében másodszor vizsgálta 66 állami vállalat honlapját abból a szempontból, hogy milyen és mennyi információt közölnek magukról. A kutatás eredménye szerint a kötelező közzététellel kapcsolatos törvények betartásában 2013-hoz képest több mint 30 százalékos javulást értek el az állami cégek, átlagosan 61 pontot kaptak a 100-ból a korábbi 46 helyett. A közzététel kötelezőn túli, ajánlott elemeit először vizsgálták, itt 29 pont lett a cégek átlaga.
Watson, az IBM mesterséges intelligenciája válaszol. Próbálja ki!
Az állami vállalatok közpénzt kezelnek, ezért különösen fontos a nyilvánosság számára átlátható működésük, enélkül nem képzelhető el a magyarországi rendszerszintű korrupció visszaszorítása – emelte ki Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a törvények betartásában fejlődtek a vizsgált cégek, ugyanakkor a törvény mindenkire nézve kötelező, ezért minden állami vállalat esetében alapkövetelmény lenne a maximális 100 pont elérése. A kutatás szerint míg a törvénytisztelet-indexnél 2013-ban a vállalatok többsége a gyengén teljesítő 25-50 pont közötti tartományba került, most már a felső, 75-100 pontos tartományba esők aránya a legnagyobb.
A 2015-ös vizsgálat alapján két vállalat is elérte a maximális pontszámot: a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt., valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. Még mindig van ugyanakkor hat cég, amelyek a 0 és 25 pont közötti sávba kerültek, tehát a törvények betartását tekintve súlyos mulasztásban vannak – derül ki a kutatásból. Az ajánlott közzétételi lista szerinti indexnél egyedül a Szerencsejáték Zrt. ért el 75 pont feletti eredményt, itt a többség a 0 és 25 pont közötti tartományban van. Az összesített index alapján a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. áll az élen.
A TI jelentésében kitért arra is, hogy nincs megfelelő szabályozás a közzétételi követelmények betartásának rendszeres ellenőrzésére és szankcionálására, csak azokat a cégeket vizsgálják, amelyekkel szemben a mulasztással kapcsolatban bejelentés érkezik. A korrupcióellenes szervezet azt javasolja: kormány zárja be a kiskapukat, módosítsa az információszabadságról és az információs önrendelkezési jogról szóló törvényt, hogy a köztulajdonban álló, a nemzeti vagyonból gazdálkodó társaságok ne tudják kikerülni a közérdekű adatok megismerésére, illetve közzétételére vonatkozó rendelkezéseket.