Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Nem akar még több chipsadót az élelmiszeripar

2015-03-06

A népegészségügyi termékadót nem növelni, hanem csökkenteni kellene – közölte az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ). Surján László a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke arról beszélt, hogy pártja a népegészségügyi termékadó kiszélesítését javasolja.

Az ÉFOSZ szerint a magyar élelmiszeripar adó- és járulékterhei jelenleg is messze meghaladják az európai versenytársakét, az elmúlt évek során azok mértéke jelentősen emelkedett. A magyar fogyasztó az EU átlagot messze meghaladó adótartalom mellett juthat hozzá az élelmiszerekhez – hangsúlyozza az ÉFOSZ.

A szervezet közleménye utal arra is, hogy az elmúlt időszak kormányzati szakmapolitikai megnyilatkozásai – helyesen – az élelmiszeripar stratégiai ágazatként való kezelését kezdeményezték. A kormányzati szakmai anyagok is elismerik, hogy az éveken keresztül csökkenő fogyasztás és az egyre növekvő állami elvonások a szükséges beruházások elmaradását, vállalkozások csődjét és több ezer munkahely megszűnését eredményezték.

Az ÉFOSZ emlékeztet: nemzetközi szinten is kiemelkedő mértékű az élelmiszerek többsége esetén alkalmazott 27 százalékos áfa, az élelmiszer termékpálya szereplőire kirótt élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a népegészségügyi termékadó. Az ágazatot az elmúlt három évben egyre növekvő mértékben terhelték a különféle extra adók, összesen ötvenmilliárdos többletköltséget okozva a szektornak.

chips

A szövetség szerint a leépülő kapacitások, a romló versenyképesség miatt a boltok polcain 90 százalékról 65 százalékra esett vissza a magyarországi termékek aránya az uniós csatlakozás óta. Ebben a folyamatban érdemi szereppel bírt a népegészségügyi termékadó bevezetése is, ami aránytalanul sújtotta az érintett termékpályán tevékenykedő kis- és középvállalkozásokat, és jelentős gazdasági károkat okozott a hazai vállalkozásoknak.

Az ÉFOSZ szerint a kiegyensúlyozott táplálkozás és az aktív életmód előmozdítása, valamint a népegészségügyi mutatók javítása egyes termékcsoportok megadóztatása helyett kizárólag valamennyi érintett közreműködésével, társadalmi összefogással lehetséges. Ennek elősegítése érdekében hívta tavaly életre az „Együtt a fogyasztókért” elnevezésű kezdeményezést, amelyet támogat a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is.

Az ÉFOSZ mint a magyar élelmiszeripart képviselő szakmai szervezete felajánlja együttműködését a kormányzat számára egy olyan élelmiszergazdasági stratégia megalkotásához, amely az uniós források minél nagyobb arányú bevonásával és a különadók, így a népegészségügyi termékadó mérséklésével megalapozhatná az ágazat hosszú távú versenyképességét – áll a közleményben.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!