Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Napi üzleti ötletünk: Facekini!

2014-08-25

A bronzbarna bőr már nem nyerő! A hófehér a divat. Kínában élelmes vállalkozók már rá is repültek az új piac jelentette keresletre.

Az új termék egy a hagyományos fürdőruha anyagából készülő, csak a szemeknek, az orrnak és a szájnak egy-egy nyílást szabadon hagyó ruhadarab. A „facekini” névre keresztelt kiegészítő néhány éve kezdte meg hódítását a kelet-kínai strandokon. A arcbőrt a lebarnulás ellen védő maszkot a kínai sajtó szerint Csang Si-fan 58 éves észak-kínai fürdőruhaárus találta fel. Középkorú hölgyvásárlói ugyanis arra panaszkodtak, hogy arcuk a napozókrém és a napernyő használata ellenére is barnul. Kínában pedig a minél fehérebb bőr a szépségideál, virágzik a bőrfehérítő termékek piaca. A maszk ráadásul a medúzáktól is véd, amelyek csípése akár életveszélyes is lehet.

facekini

Az arcmaszkot Kínában több színben, mintával és minta nélkül is lehet kapni, sőt, személyre – vagyis fürdőruhához – szabott, egyedi változatok készítését is vállalják a helyi szabók. A „facekini” a kínai divatmagazinok, sőt, a francia CR Fashion Book lapjairól is visszaköszön. Utóbbi a nagyjából 30 jüanba (1 200 forint) kerülő maszkot Gucci, Armani és más világhírű divattervezők kreációinak kiegészítőjeként mutatja be. A lap arról is megemlékezik, hogy a hasonló arcmaszkok az 1930-as években Franciaországban is népszerűek voltak, akkor is a fehér bőr védelmét szolgálták.

Mi – bár nagy barátai vagyunk a vállalkozó szellemnek – őszintén reméljük, hogy a régi divat nem tér vissza Európába, mert meglátásunk szerint csökkenti a párválasztási kedvet.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!