Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Kirobbanó formában a Posta

2015-05-22

Csaknem háromszorosára, 2,8 milliárd forintra nőtt a Magyar Posta csoport konszolidált adózott eredménye 2014-ben. A jó eredmény a csomagküldésnek köszönhető, ez az üzletág dinamikusan növekszik.

A Magyar Posta eredménye egy évvel korábban 1,03 milliárd forint volt, közölte a társaság. A közlemény szerint mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak terén teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része.

A Magyar Posta csoport a nyilvános adatbázisban fellelhető adatok szerint 2013-ban 185,9 milliárd forint, 2014-ben pedig 189,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

Az árbevétel fele a levélforgalomból, mintegy 30 százaléka a pénzügyi, pénzforgalmi, biztosításközvetítői tevékenységből, a fennmaradó 20 százalék pedig a logisztikából, a kereskedelmi tevékenységből, a hírlap üzletágból és a nemzetközi küldeményforgalomból származott.

A nyugat-európai trendhez hasonlóan a hagyományos üzletágakon belül a levél- és csekkforgalom továbbra is csökken, míg a csomagforgalom dinamikusan növekedett.

Posta

Tavaly 3 százalékkal kevesebb, 700 millió levelet kézbesített a posta. A csoport önerőből finanszírozva, 5,1 milliárd forint beruházással új levélfeldolgozó gépsor állított tavaly üzembe, amellyel a csoport hatékonyabbá, és pontosabbá teszi kézbesítési rendszeré. Az új gépsor alkalmas arra is, hogy a jövőben elektronikus szolgáltatásokat is bevezessen a társaság.

A jelentés szerint a csekkbefizetések száma is kis mértékben csökkent 2014-ben: 220 millió csekket adtak fel az ügyfelek, 2200 milliárd forint értékben. A Magyar Posta bevezette az iCsekk mobil alkalmazást, kötelezővé tette a postai QR kód feltüntetését, elkezdte a POS terminálpark cseréjét, és bevezette a csekkbefizető automatákat is.

A társaság saját rekordját megdöntve, 13,5 millió csomagot szállított tavaly, 15 százalékkal többet, mint az előző évben. A belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások piacán a társaság több mint 30 százalékos piaci részesedéssel megerősítette vezető pozícióját.

A tájékoztatás szerint csaknem 20 százalékkal bővült a szerződött partnerek (online áruházak) köre, valamint 2013-hoz képest majdnem 60 százalékkal emelkedett az online kereskedelemből származó csomagok száma. A hazai futárcégek közül elsőként állított üzembe csomagautomatákat a Magyar Posta, és logisztikai ágazatának fejlesztése érdekében 200 új gépjárművel bővítette flottáját.

A biztosítási termékek értékesítéséből fakadó bevételek 8,5 százalékkal emelkedtek. Díjbevétele alapján a Posta Biztosító 8,5 százalékos piaci részesedéssel a hatodik legnagyobb szereplője volt tavaly a biztosítási piacnak.

A versenyképesség és az innováció fokozása érdekében a tavalyi év során több jelentős beruházást hajtott végre Magyar Posta, amelyekre összesen több mint 15 milliárd forintot költött. Az Első Nemzeti Közműszolgáltató megalakulásával a Magyar Posta – ügyfélszolgálati pontjai által – is bekapcsolódott a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!