Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Indiában terjeszkedik az Ikea

2013-05-06

A bútoróriás több éves várakozás és körülményes eljárás után megkapta az indiai hatóságoktól az országban való befektetésekhez szükséges utolsó engedélyt is, Ingvar Kamprad bútorbirodalma 25 áruház építésére kapott lehetőséget.

Az Ikea-csoport így bejutott egy többmilliárd dolláros piacra. Eddig is jelen voltak Indiában, de csak felvásárlóként, többnyire textil- és kerámiatermékeket vettek kiskereskedőtől. A híradások szerint eddig azért nem fektethetett be az országban, mert a törvények szerint ez 2011-ig nem volt engedélyezett olyan cégek számára, amelyekben a külföldi tulajdon aránya nagyobb 51 százaléknál.

A svéd befektetők számára a kínaihoz hasonlóan vonzó az indiai piac. Annak ellenére, hogy az országban nagy a szegénység és nagyok a társadalmi csoportok közötti különbségek, az Ikea viszonylag olcsó termékeit a kevésbé tehetősek is megengedhetik maguknak. A befektetőknek viszont nagy feladatot jelent napról napra megküzdeni a bürokráciával és a korrupcióval.

A Wall Street Journal számításai szerint az indiai kiskereskedelmi szektor forgalma évente 500 milliárd dollárra tehető. Egyes becslések szerint Indiában a gazdaság 2013-ban hat százalékkal bővül. Juvencio Maeztu, az Ikea indiai országigazgatója szerint az üzlet létrejöttével legalább 10 ezer főnyi munkaerő felvételére lesz szükség. Az Ikea védjegyet az Ikea-csoport birtokolja franchise típusú vállalkozási rendszerben. A cég közleménye szerint egy hasonló rendszer kiépítése Észak-Afrikában is folyamatban van.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!