Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Hadjárat a külföldi UHT-tejek ellen

2014-08-14

Huszonnégy helyszínen több mint 37 000 liter cseh és szlovák UHT tej forgalmi korlátozását rendelték el azt követően, hogy rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartottak a kereskedőknél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei a múlt héten.

Nébih i közleménye szerint a külföldi UHT tejeket forgalmazó nagykereskedőknél és áruházláncoknál az ország több megyéjében tartottak ellenőrzést, a forgalmi korlátozás alá vont tételek értéke eléri a 4 millió forintot.

A razzia az országos főállatorvos által elrendelt kiemelt ellenőrzés-sorozat része volt.

Mléko

Az eljárást egy esetben a termék nem megfelelő jelölése, a többinél pedig a nem megfelelő nyomonkövetési dokumentumok miatt kezdeményezték az ellenőrök. Több terméknél ? azok ismeretlen eredete miatt ? laboratóriumi vizsgálatokhoz is mintát vettek a szakemberek.

A tájékoztatás szerint a Nébih laboratóriumaiban mikrobiológiai elemzéseket végeznek, és vizsgálják például a tejek fehérjetartalmát, illetve az idegen víz, nehézfémek jelenlétét is. Az adatok feldolgozása folyamatban van.

Az ellenőrzés-sorozat a következő hetekben is folytatódik – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!